Este hatásosabb a szívgyógyszer?

szívbetegségek
PUBLIKÁLÁS: 2011. május 17. 18:11
Az orvosok leginkább azt szokták javasolni, hogy a beteg reggel vegye be az orvosságot, pedig az angiotensin-átalakító enzimet (ACE) tartalmazó készítmények - amelyeket leginkább magas vérnyomásra illetve a szívroham utáni lábadozásra használnak - alvás közben fejtik ki a hatásukat. Ébrenléti időszakban nem érnek többet, mint egy placebó.

Ha az orvos szívgyógyszert ír fel, nem mindegy, a nap melyik szakában veszi be a beteg - állítják a Guelphi Egyetem kutatói.

Az orvosok leginkább azt szokták javasolni, hogy a beteg reggel vegye be az orvosságot, pedig az angiotensin-átalakító enzimet (ACE) tartalmazó készítmények - amelyeket leginkább magas vérnyomásra illetve a szívroham utáni lábadozásra használnak - alvás közben fejtik ki a hatásukat. Ébrenléti időszakban nem érnek többet, mint egy placebó.

„A szívgyógyszereket leginkább reggel szokták adni a betegnek, ez a gyakorlat azonban nem veszi figyelembe a test biológiai ritmusát.” - véli Tami Martino, a kutatás egyik résztvevője. Elmondása szerint éjjel termelődik az a hormon, amely a szív megnagyobbodását és a vele kapcsolatos szervek rongálódását idézi elő, és ennek csökkentésében játszanak a gyógyszerek nagy szerepet. Ezért érdemes őket akkor bevenni, amikor a legtöbb ilyen anyagot tudják elpusztítani.

gyogyszer66

Dr. Michael Sole hozzátette, hogy a legtöbb szívinfarktus közvetlenül ébredés után következik be, és az éjszakai műszakban dolgozók a keringési rendszer ritmusának megzavarása miatt nagyobb eséllyel vannak kitéve a betegségnek. „Korábbi kutatások alapján elmondhatjuk, hogy a szív alvás közben gyógyul és újul meg.” - mondta.

A kísérlethez magas vérnyomásos patkányokat használtak, és az ő esetükben figyelték a gyógyszer hatását a különböző napszakokban. Mivel úgy találták, hogy az emberek esetében is magasabb a gyógyszer rövid távú hatásfoka, javasolják, hogy ezt az orvosok is vegyék figyelembe. Ha nem hagyjuk, hogy a szer az egész nap folyamán lassan hasson, a mellékhatások is mérsékelhetők.

A kutatók most egyéb problémák, például a diabétesz és a rákos megbetegedések esetén használt kemoterápia vonatkozásában kezdik kutatni a hatásfok és a biológiai ritmus összefüggéseit. A tanulmány a Journal of the American College of Cardiology szaklapban jelenik meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.