Denevérként látó vakok

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2011. május 27. 13:52
Egyesek olyan ügyessé válnak a szájukkal keltett hangokból visszatérő hullámok érzékelésében és megkülönböztetésében, hogy hegyi kerékpározásra vagy labdajátékokra is vállalkoznak. Kanadai kutatók mágneses rezonanciás vizsgálatokkal kimutatták, hogy az érintettek ehhez agyuknak azt a területét használják, amely szokásosan a vizuális képalkotásban játszik szerepet.

A vakok képesek kifejleszteni magukban a hanglokátoros érzékelést, megtanulhatják a tárgyakról visszaverődő hangok alapján való navigálást.

Egyesek olyan ügyessé válnak a szájukkal keltett hangokból visszatérő hullámok érzékelésében és megkülönböztetésében, hogy hegyi kerékpározásra vagy labdajátékokra is vállalkoznak. Kanadai kutatók mágneses rezonanciás vizsgálatokkal kimutatták, hogy az érintettek ehhez agyuknak azt a területét használják, amely szokásosan a vizuális képalkotásban játszik szerepet.

A vizsgálatokba két férfit vontak be, az egyik önkéntes 43 éves volt, a másik 27 éves, mindketten gyerekkoruk óta vakok. Az alanyok szabad térben ismertek fel például autót vagy fát úgy, hogy kattogó hangokat keltettek és figyelték a visszaverődő halk zajt. Fülükben apró mikrofonok voltak, amelyekkel rögzítették a kimenő és bejövő hangokat.

shutterstock_1835399

A későbbiekben funkcionális mágneses rezonanciás készülékkel (MRI) követték a férfiak agyi aktivitását, miközben lejátszották nekik a visszhangokat. Kiderült, hogy pusztán a visszhang alapján képesek voltak azonosítani, hogy melyik objektumról volt szó. Az információ feldolgozása az aktivitás alapján agyuk olyan területén zajlott, amely egyébként a vizuális képalkotás folyamatában vesz részt. A Mel Goodale által vezetett kutatás részleteit a Public Library of Science One elnevezésű online tudományos folyóiratban ismertették. A kanadai kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása idézte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.