Ha túl sűrű
Vannak olyan állapotok, amikor a szervezet belső finom szabályozórendszere felborul, és nem tudja a helyzetnek megfelelően tenni a munkáját. Visszatérve a műbillentyűk példájára, - az ilyet a szervezet testidegen anyagként érzékeli, és igyekszik véralvadékkal körbevenni, elszigetelni, megszabadulni, ilyen módon védeni meg a szervezetet az idegen anyagtól. Ha a műbillentyűn véralvadék jön létre, ez veszélyes, hiszen leszakadva fontos szerveknél elzáródást okozhat. A véralvadásgátlók ennek a folyamatnak a megakadályozására szolgálnak. Ez azonban mellékhatásokkal jár, tehát ha véralvadásgátlót szedünk, az azt is jelenti, hogy sérüléseknél nehezebben alvad meg a vérünk, mesterségesen vérzékennyé válunk.
Ha túl híg
Ha túl nagy dózisban szedjük a véralvadásgátlót, az is veszélyes, mert kisebb belső, vagy külső sérülések által elvérezhetünk. Olyan kis, belső sérülésekről van szó, melyeket észre sem vennénk. Ezeknek a mikro-sérüléseknek naponta ki vagyunk téve. Ha csak leugrunk egy lépcsőről, elpattanhat egy hajszálér. Egy nagyobb nyelésnél a falat megkarcolhatja a nyelőcsőt, vagy megsérülhet a gyomor. Megerőltető testhelyzetek okozhatnak kisebb ízületi vérzéseket. Egészséges ember esetében ezeket észre sem vesszük.
Ha azonban a véralvadásgátló tablettákkal mesterségesen gátoljuk a véralvadás folyamatát, akkor ezek az akár napokig tartó mikro-vérzések veszélyessé válhatnak. Eleinte semmit nem érzünk. Azután az érintett szerv beduzzadhat. Majd vérszegénnyé válunk. A megoldás tehát, a véralvadási értékek un. terápiás tartományának elérése és megtartása.
Terápiás tartományban maradni
A Coagu Chek készülékkel megmérhető, hogy helyes dózisban kapja-e a beteg a gyógyszert, tehát a terápiás tartományban tud-e maradni. Ha túl sűrű a vérünk, a trombózis, infarktus veszélye fenyeget, ha túl híg, akkor az elvérzés, vérszegénység. A véralvadás ideje nagyon változó lehet, e mellett mutat egy napi, heti, havi ingadozást is, egyéb betegségektől, állapotoktól függően.
1 tesztcsík + 1 csepp vér
A készülék a vércukormérőhöz hasonlóan, egyszerűen működik. Egy tesztcsíkot helyezünk a készülékbe, egy csepp vért veszünk az ujjbegyből, és ellenőrizhetjük az értékeket. Saját terápiás tartományunkat természetesen csakis az orvosunk határozhatja meg, ez betegségenként is változik. Ha eltérő értéket tapasztalunk, konzultálnunk kell a kezelőorvosunkkal. A véralvadási zavarok súlyos egészségügyi zavarnak számítanak, így a folyamatos orvosi ellenőrzés és konzultáció minden esetben szükséges!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.