Ígéretes AIDS elleni oltóanyag

fertőzések
PUBLIKÁLÁS: 2011. február 03. 10:08
A szakértők ugyanakkor hozzátették, hogy ez még nem tekinthető gyógymódnak. A barcelonai kórház kísérletében huszonnégy AIDS beteg vett részt, és huszonnégy hét után a többségükben a vírusszint jelentős csökkenését mutatták ki. „Némelyikükben a csökkenés rendkívül jelentős mértékű volt, de egyik esetben sem szűnt meg teljesen a vírusteher” - áll a kórház közleményében. „Ennek ellenére óriási lépésről van szó a korábbi próbálkozásokhoz viszonyítva, melyek során hasonló vakcinával a kezelt páciensek csupán harminc százalékában mutattak ki reakciót.

Spanyol orvosok olyan AIDS elleni oltóanyagot fejlesztettek ki, amely a betegek többségében jelentősen csökkenti a vírusszámot.

A szakértők ugyanakkor hozzátették, hogy ez még nem tekinthető gyógymódnak. A barcelonai kórház kísérletében huszonnégy AIDS beteg vett részt, és huszonnégy hét után a többségükben a vírusszint jelentős csökkenését mutatták ki. „Némelyikükben a csökkenés rendkívül jelentős mértékű volt, de egyik esetben sem szűnt meg teljesen a vírusteher” - áll a kórház közleményében. „Ennek ellenére óriási lépésről van szó a korábbi próbálkozásokhoz viszonyítva, melyek során hasonló vakcinával a kezelt páciensek csupán harminc százalékában mutattak ki reakciót.

Korábban egyetlen terápiás oltóanyag sem ért el ilyen magas szintű reakciót, mint a mostani kísérletben.” Az oltóanyagot mindegyik betegnél személyre szabták, mert a páciens saját dendritikus sejtjeiből állították el, abból a speciális sejtből, amely kulcsfontosságú az immunrendszer szabályozásában. Három adagban adták be kéthetes időközönként.

shutterstock_178850741

A kutatók azt remélik, olyan AIDS elleni terápiás oltóanyagot tudnak kifejleszteni, amely csökkenti a retrovírus elleni kezelések szükségességét, amelyek meglehetősen drágák, mivel naponta kell alkalmazni.

A klinikai kísérlet eredményeit a Journal of Infectious Diseases szaklapban tették közzé. Jelenleg folyik egy újabb klinikai kísérlet, amely együttesen vizsgálja a vakcinát és a retrovírus elleni gyógyszereket, hogy még tovább javíthassák az eredményeket. A UNAIDS becslései szerint harminchárom millió HIV fertőzött él világszerte. A járvány az 1980-as években történt felbukkanása óta több mint hatvan millióan fertőződtek az AIDS betegséget okozó vírussal, és közel harminc millióan haltak meg a HIV vírussal összefüggő okokból.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.