Himlő, sömör, influenza - Avagy a vírusok világa

influenza
PUBLIKÁLÁS: 2010. szeptember 09. 00:00
A vírusveszélynek egészen kicsi gyerekkorunktól életünk végéig ki vagyunk téve, némelyik erőtlenül támad, mások halálos kórt hordozhatnak. Írásunkban a leggyakoribb vírusokról beszélünk.

A vírusveszélynek egészen kicsi gyerekkorunktól életünk végéig ki vagyunk téve, némelyik erőtlenül támad, mások halálos kórt hordozhatnak. Írásunkban a leggyakoribb vírusokról beszélünk.

Vírusokkal bármikor és bárhol találkozhatunk, mivel nemcsak számtalan típusa van, de a terjedési formák is igen változatosak. Ráadásul a vírusok igen gyorsan alkalmazkodnak az ellenük irányuló védekezésekre, így sokszor mire sikerül hatékony ellenszert kitalálni, már épp annyit mutálódtak, hogy a védőszer hatástalan. Bizonyos fajtákat mégis megelőzhetünk, és többségük jól gyógyítható akkor is, ha a védekezéssel már elkéstünk.

Talán a legismertebb, vírus által terjesztett betegség az influenza, amely nemcsak érintkezés útján, hanem a levegőben is átterjedhet egyik emberről a másikra. A legveszélyeztetettebb csoport a kisgyerekek és az idősek, előbbieknek még nem alakult ki a megfelelő természetes védekezésük, utóbbiaknak pedig már túl gyenge a szervezetük a betegségekkel szemben. Ha elkaptuk az influenzát, először torokfájdalmat és felső légúti panaszokat észlelünk, majd magas láz, izom- és végtagfájdalmak jelentkeznek, amelyek általános levertséggel, gyengeséggel, hasmenéssel és hányással egészülhetnek ki.

qfc8k5qe16

Agresszívabb fajtája az utóbbi években feltűnt H1N1 vírus, amelynél gyorsabban alakulnak ki a súlyos tünetek, ezért fontos, hogy mielőbb orvoshoz kerüljön a beteg. Általános szabály az influenza minden típusára, hogy orvosi közreműködéssel kell kezelni, de megfelelő vitaminbevitellel megelőzhető a fertőzés, vagy legalábbis enyhíthető a betegség lefolyása. A fertőzésveszély miatt mindenképp otthon kell maradni, és fontos a nyilvános helyeken a gyakori fertőtlenítős kézmosás.

Szintén korán "találkozhatunk" a különféle himlőkkel, amelyeket szintén vírusok okoznak, legismertebb a bárányhimlő. Alapvetően ártalmatlan támadó, bár egyes esetekben eldurvulhat. Védőoltással hatékonyan előzhető meg, különösen 6 éves kor előtt fontos az elővigyázatosság, mert a közösségben könnyebben fertőződik meg a még gyenge gyermekszervezet. Cseppfertőzéssel terjed, és nem annyira az alapbetegség, mint a szövődmények miatt veszélyes: maradandó bőrhegek, belső szervek gyulladása, ritkán agyvelőgyulladás is. Kezelése orvosi segítséggel történik, és nem ajánlott a betegnek emberek közé mennie.

injekci%2525C3%2525B311

Szokás az övsömört is a bárányhimlő szövődményeként emlegetni, noha csak annyi a közös bennük, hogy ugyanaz a kórokozó váltja ki a betegséget. Valójában azonban az övsömör akkor jelenik meg, ha egy, a bárányhimlőn már átesett beteg szervezetében akár évekkel később valami miatt újra "életre kel" a vírus. Ilyenkor azonban már nem fertőz, ezért ezt sem elkapni, sem továbbadni nem lehet, nem kell félni tőle. A tünetek a bőrön jelentkeznek, leggyakrabban a törzsön, innen a neve, ritkábban az arcon alakulnak ki apró hólyagos kiütések, 6-7 napig tart a "burjánzás", majd 10 nap alatt leszáradnak. Ritka esetektől eltekintve nem kiújuló betegség.

Még egy fontos és veszélyes vírusról kell szót ejteni, bár napokra elegendő témát nyújtanak ezek az alattomos ellenségek. A HPV-vírusról sokan hiszik, hogy a nőket támadja meg, noha a férfiak ugyanúgy áteshetnek a fertőzésen ? és tovább is adhatják azt, anélkül, hogy ők maguk bármilyen tünetet észlelnek magukon. Mivel azonban a nők méhnyakát támadja a vírus, ott rákot is okozhat, akár évekkel a fertőzés után. Ezért nagyon fontos a rendszeres rákszűrés, és az utóbbi néhány évben már elérhető a megelőző védőoltás is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.