Ezen a napon fedezte fel 1903-ban dr. Harry Plotz a tífusz elleni vakcinát

belgyógyászat
PUBLIKÁLÁS: 2010. április 15. 00:00
A hastífusz és a paratífusz tünetei több héttel a megfertőződés után - azaz sokaknál hazatérés után - jelentkeznek. A betegség ellen létezik védőoltás.

A hastífusz és a paratífusz tünetei több héttel a megfertőződés után - azaz sokaknál hazatérés után - jelentkeznek. A betegség ellen létezik védőoltás.

Az enterális láz egy gyomor-bélrendszeri fertőzésből kiinduló, ám a szervezet egészét érintő súlyos betegség. Kórokozói a Salmonella typhi (hastífusz), illetve a Salmonella paratyphi A, B és C baktériumok (paratífusz). A paratífusz esetek általában enyhébb lefolyásúak.

A betegség számos fejlődő országban előfordul, hazánkban évente mindössze néhány - általában külföldről behurcolt - eset fordul elő.

A kórokozók kizárólag embereket betegítenek meg, tehát a fertőzés forrása is minden esetben egy kórokozót ürítő ember. A fertőződés a kórokozóval szennyezett itallal vagy élelmiszerrel történhet.

A baktériumok a vékonybél speciális sejtjein (M-sejtek) keresztül jutnak a bélfalba, ahol megfertőzik a nagy falósejteket (makrofágok), de nem pusztítják el azokat. A megfertőzött makrofágok szállítják a kórokozókat a szervezet többi szövetéhez, leggyakrabban a májban, a lépben, a vesében és a csontvelőben telepszenek meg. Ezen szervek speciális falósejtjeiben (főként a máj Kupffer-sejtjeiben) intenzív szaporodásnak indulnak a baktériumok, és időszakosan a vérbe kerülnek.6237A betegség tünetei

A betegség tünetei kb. két héttel a fertőződés után kezdődnek, fejfájás, fokozatosan emelkedő láz, és a láz emelkedését nem követő szívfrekvencia-fokozódás jellemzőek, a máj és a lép megnagyobbodnak. Annak ellenére, hogy a fertőzés a gyomor-bélrenszert érinti, a hasmenés nem jellemző tünet.

A láz olyan magasra felszökhet, hogy a beteg tudata elhomályosul, ködös, réveteg állapot jöhet létre. A bőrön vöröses-rózsaszínes elváltozások alakulhatnak ki. A bélrendszer ún. Peyer-plakkjaiban elszaporodva a kórokozók a hastífusz egyik rettegett szövődményét, a belek átfúródását okozhatják.

Az enterális láz kezelésében penicillin-származékokat (ampicillin), trimethoprim-sulfamethoxazol, ceftriaxon, illetve ciprofloxacin nevű antibiotikumok közül választanak, az adott megbetegedést okozó baktérium antibiotikum-érzékenységének megfelelően.

A veszélyeztetettek számára létezik védőoltás. Hazánkban a megbetegedést, és annak megszűntét is jelenteni kell az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (ÁNTSZ). A beteget akkor tekintik gyógyultnak, amennyiben az antibiotikummal végzett kúra utáni 5., 6. és 7. napon vett széklet-, és vizeletmintából sem lehet a kórokozót kimutatni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.