Greznár Antalnak már a dédszülei is körhintások voltak: „Akad százéves darab is”

Vattacukortól mázas ujjak, lebegő körhinták és céllövöldék mindenhol: gyerekkorunk búcsúi ma már csupán múltbéli emlékek. Az egykori ringlispíleket felváltották a dodzsemek, a gyerekzsivajt pedig a hangos zene. Akad azonban egy család, amelynek tagjai még tudják, milyenek voltak a régi vásárok, a birtokukban lévő régi körhinta pedig azonnal a múltba repíti azt, aki ráül a több mint 100 éves szerkezetre. Ők a Greznár-család. Minden generációjuk ezt a hivatást választotta, legalábbis azok biztosan, akikről Greznár Antal tud. Ő és a testvérei már beleszülettek ebbe a dinasztiába, természetes volt számukra, hogy már négyéves koruktól a nagyapjuk mellett segédkeztek a vásárokban. Akkor még faluról falura jártak, hogy elvigyék a búcsúkba a méltán híres hintáikat, ma azonban már csak egy-két helyen lehet találkozni velük. Ilyen az Óbudai adventi vásár is, ahol 11 éve várja a család azokat, akik egy igazán felejthetetlen élményre vágynak.

„Mi voltunk a falu sztárjai”

Greznár Antal boldogan tekint vissza gyermekkorára, hiszen a vásárok forgatagában nőtt fel.

– Nyáron egyik faluból a másikba mentünk, nekünk száz helyen száz barátunk, száz ismerősünk volt, mivel ahová jártunk búcsúkba, ott a környező házakban mindig mindenkivel nagyon jóban voltunk. Számomra azok az emberek a mai napig ugyanolyan ismerőseim, mint otthon, Soroksáron a szomszédok, vagy az osztálytársaim. Igazán szeretetteljes volt ebből a szempontból a gyerekkorunk, eléggé el is voltunk kényeztetve, mert furcsa, de egy kicsit sztárok voltunk mindenhol. Tehát ha bármelyik faluban bementem egy boltba, tudták, hogy ki vagyok, és mindenhol szeretettel fogadtak – idézi fel Antal, aki még mindig vágyik rá, hogy visszatérjen azokba a kis helyiségekbe, ahol egyszer-egyszer jártak.

Régi körhinta, vurstlis játékok: „Ez a mi örökségünk”

A körhintázás azonban nem volt mindig egyszerű. Már Antal dédapjának is ez volt a szakmája, de az első világháború idején eltűnt a fronton, így a háború után Antal nagyapjának újra kellett építenie az üzletet. Egy gyerekhintával indultak, ami a mai napig megvan a Fővárosi Állat – és Növénykertben, ez Antal öröksége.

– Az én dédnagymamám 1886-ban már hintáslányként született. Tehát az ő szülei már ezzel foglalkoztak. A nagypapámék – akik újra felépítetté az üzletet – Tatabánya környékén utaztak a hintákkal és hogyha egyik faluból a másik faluba át akartak menni, akkor először is el kellett menni valamelyik nagyvárosba és ott liszenszet kérni a rendőrségen. Ha a rendőrség megadta az engedélyt, akkor mehettek, de volt, hogy elvették a lovaikat, így nagypapám egy kétkerekű kordéllyal, nagymamámmal együtt húzta a dolgokat egyik faluból a másikba. Cudar világ volt, de ők kitartottak mellette és szívvel-lélekkel csinálták. Volt hat hajós hintájuk, aztán ahogy modernizálódott a világ, lett a nagypapámnak láncos szerkezete. Mindig a legmodernebb holmikat hozták el, mindig a kornak megfelelő játékokat gyártották, vásárolták, és azokkal járták a vidéket. Volt például hullámvasutunk is. Ahogy én megszülettem, már körhintás voltam. Négyéves lehettem, amikor az első feladatomat kaptam. Vasárnap, ahogy vége volt a búcsúnak, éjszaka szét kellett szedni a hintákat, így a deszkák összeszedése volt a feladatom kisgyerekként, amikkel kiékelték a szerkezeteket. Amikor már számolni tudtunk, akkor a nagypapám gyerekkörhintájánál rengeteget segítettünk. Közben persze mi is felültünk rá. Így ment ez míg fel nem nőttünk, ez vált a mesterségünkké. Egészen a 2000-es évek előttig készítettem modernebb körhintákat, de aztán kezdett tönkremenni a szakma, mindent eladtunk, és visszaváltottunk erre a hagyományőrzésre. Így is megvannak a maga nehézségei, nagyon kemény követelményeknek kell megfelelni műszakilag és az adminisztráció is sokkal nehezebb. De amíg bírjuk, addig csináljuk. Ez a mi örökségünk – vallja Antal, aki ikertestvérével és feleségével együtt csinálja a vállalkozást.

„Emléket akartunk állítani”

Antal felesége is körhintás családból származik, az Óbudai adventi vásáron lévő játékszer az ő nagypapájáé volt. Ennek a darabnak az a különlegessége, hogy néhány eleme több mint 100 éves és az évtizedek alatt sem változott a formája és a kinézete.

– Egy-két elemét modernizáltuk és fáról vasra cseréltük, de ez nem változtatott a kinézetén. A lovak közül is sok még eredeti fa volt, amit kézzel faragtak. Az autók is az ötvenes években készültek, vagy akár a hattyúk, ami igaz, hogy műanyagból van, de azt kevesen tudják, hogy ez egy olasz mérnökök által kidolgozott műanyag, ami megegyezett a vas szilárdságával – mesél a gyönyörű remekműről Antal, amit minden járókelő megcsodál, aki csak arra jár. A világ és a szakma Antal gyerekkora óta teljesen átalakult. A Greznár család már nem tervez újabb generációt kinevelni. 

– Mi nem sarkalltuk arra a gyerekeket, hogy folytassák ezt az egészet, más hivatást választottak. Így velünk a családban vége szakad a hintás dinasztiának, de persze vannak még más családok, akik ezt csinálják. Mi éppen emiatt szerettünk volna emléket állítani ennek mesterségnek. Úgy éreztük, hogy meg kell jeleníteni ezt a szakmát a múzeumi világban, mert ugyanúgy, ahogy az őseink eltűntek a háború után, ugyanúgy mi is el fogunk, és jönnek mások, jönnek újabbak helyettünk. Így megkerestük ezzel a Néprajzi Múzeumot  – meséli a férfi. Egyik hintájukat így már a műemlékvédelmi hivatal is védi. Ha azonban valaki nem a múlt elemeként akar tekinteni ezekre a csodákra, hanem testközelből ki akarja próbálni őket, akkor azt megteheti az Óbudai adventi vásáron. Antal ugyanis itt lesz, amíg bírja, addig csinálja, emléket állítva őseinek és örökségének: a körhintázásnak – írja a Fanny magazin.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: