Hétfőn éjszaka 23 órakor Kőszegen, Füzéren és Fonyódon is észlelte az Időkép kamerája.
Kajetán Jácint, fonyódi fotósnak ezúttal is sikerült lencsevégre kapnia az égi jelenséget, a sarki fényt. Mint mondta, van egy bevált helye, ahonnan jó fotókat tud készíteni. Ott nincs túl nagy fényszennyezés.
Mindig figyelem a sarki fényt előrejelző applikációt, és hétfőn éjszaka is kiültem, hogy jó képeket készítsek. Ezúttal szép, oszlopos megjelenésű volt a fény, bár a korábbiaktól eltérően halványabb volt a derengés
– mondta a Travelonak Kajetán Jácint, aki hozzátette, idén már negyedik alkalommal sikerült megörökíteni az égi tüneményt.
Ezek közül az augusztusi fényjelenség volt a legszebb, de a mostani is különlegesnek számít, hiszen érdekes fényoszlopok tarkították az eget.
Úgy tűnik, hogy nem kell Skandináviába utaznunk, hogy sarki fényt láthassunk. Idén már ötödször tűnt fel Magyarország fölött a furcsa, lilás, vöröses látomás.
A sarki fény a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék (elsősorban protonok és elektronok) által keltett időleges fényjelenség. Erős naptevékenységet követően, mágneses viharok idején látható. A fény színe a gerjesztett atomok típusától függ. A vörös és a zöld szín a leggyakoribb, de ritkábban kék és lila sarki fényt is lehet látni.
A következő, felgyorsított videóból látható, milyen gyönyörű ez a jelenség:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.