Itt a jó idő, a 30 feletti hőmérséklet, egyre inkább vágyunk a víz mellé. Nos, ha fürdeni nem is szerettek, de egy kellemes, megnyugtató folyó- vagy tóparti sétát beiktathattok a hétvégi programba.
A nyugat-magyarországi város négy folyó találkozásánál fekszik, kedvére válogathat tehát a helyszínek közül, ha víz mellett szeretnétek andalogni. Ha szívesebben maradtok a belváros közelében, felfedezhetitek a Rába partját és a folyó két ága által közrefogott, a Rába kettős híd által átszelt Radó-szigetet, ahol parkot és történelmi emlékhelyeket találtok. Ha a vadregényesebb helyszíneket kedvelitek, nekivághattok a Mosoni-Duna holtágának: az Aranypart II. szabadstrand után árnyas fák mellett gyalogolhattok a folyó mentén.
Tanács: Vigyázat, hangoskodni tilos, ez a szakasz a horgászok törzshelye!
A Budapesttől 40 km-re fekvő város egyik nevezetessége a Csónakos piac, ahova egykor vízen érkezett a vásárlók nagy része. Ma a legtöbben a szárazföldön közelítik meg a szerdánként és szombatonként tartott vásárt. Ha nem ezeken a napokon érkeztek, akkor tömeg nélkül élvezhetitek a széles parti sétányt és a Duna megnyugtató látványát, figyelhetitek a kacsákat, kisétálhattok a sok-sok rövid stég egyikére, megnézhetitek a hajómalmot és az Árpád hidat, amelynek az újjáépítéséhez a lebombázott szegedi Tisza-híd elemeit is felhasználták.
Tanács:Ha már itt jár, barangoljon a városka kacskaringós utcáin is: reneszánsz, barokk és szecessziós épületek sorakoznak itt, a legszebb talán közülük a késő gótikus szerb templom.
A Komárom-Esztergom megyei város vizei közül az Öreg-tó neve merül fel leggyakrabban, pedig éppen olyan vonzó a települést átszelő 1-es főút túlsó oldalán található Cseke-tó is. Ideális többgenerációs családi sétára: az ifjabbak nyugodtan szaladgálhatnak az autóforgalom elől elzárt parti sétányon, figyelhetik a kacsákat, kimehetnek az aprócska szigetre, az idősebbek gyönyörködhetnek víz fölé nyúló platánokban, a szomszédos Angolpark részét képező romantikus műromokban és a török mecsetben.
Tanács:Ha a vendéglátóhelyek éppen nyitva tartanak, érdemes felkeresni a város egyik legjobb cukrászdáját, a közeli Barta kávéházat is.
A Vízfő tanösvény egy olyan útvonal, ahol bújócskázni lehet a vízzel: a széles parti sétány helyett itt fapallón haladhattok a láp felett és az égerfák között. Az 1 km-es útvonal visz patak mellett, patak fölött és források mentén, de elvezet a védett Vízfő-barlanghoz és a műemlékké nyilvánított, formája miatt Gombának becézett Forrásházhoz is.
Tanács: A rövidke ösvényen kicsi és nagy is sokat tanulhat: megfigyelhetitek, hogyan épít és rombol egyszerre még az olyan kis víz is, mint a látszólag szelíd erdei patak.
Balaton-parti sétány nélkül nem lehetne teljes egy ilyen összeállítás. Az egyik leghangulatosabb mind közül Balatonalmádié: a tóparton egy tízhektáros park húzódik, egyik végében a város kikötőjével. A közelében egy hatalmas játszótér található – ha a gyerekek összes energiáját nem sikerül a sétával levezetni, itt még van rá remény. Ha a móló felől sétáltok a parton a Wesselényi strand felé, kacsákkal és hattyúkkal ismerkedhettek egészen közelről, átkelhettek a Sóhajok hídján, és megnézhetitek az Európa Szoborpark száz alkotását.
Tanács: Még egy érv a település mellett: az északi parti városban egész évben mindenhol ingyenes a parkolás.
A nyugat-magyarországi településről a Jurisich-vár és a gyakran ékszerdobozhoz hasonlított belváros jut először az ember eszébe, de akadnak itt még más rejtett szépségek is! A város szélén található az 1978-ban mesterségesen kialakított csónakázó- és horgásztó, amelyet lombhullató és fenyőfák öveznek. Hegyoldal, kacsák és friss levegő várja, ha a tavat körbesétálva szeretnétek kiszakadni a hétköznapokból. A tó vize sekély, a leghidegebb a környéken.
Tanács: Érdemes leküzdenie a meredek emelkedőt a közeli Kálvária templomhoz: gyönyörű onnan a város panorámája!
Az egyik dolog, ami miatt érdemes felkeresni a Dunakanyarban található települést, az a folyóparti séta. Kevés dolog múlja felül a Duna túlpartjának látványát: korzózás közben itt a Visegrádi-hegység vonulataiban és a visegrádi várban gyönyörködhettek, és figyelhetitek a Dunán úszó kisebb-nagyobb hajókat is.
Tanács:A Hunyadi sétányon büfék és játszótér teszi kellemesebbé az itt eltöltött időt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.