Száz megy száz apró fény úszott a Dunán Szentendrénél

Duna
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 15. 10:45

Idén is megtartják a már hagyományosnak számító, és felettébb látványos szentendrei gyertyaúsztatást. A Duna ilyenkor száz meg száz apró gyertyától fénylik, melyek táncoló szentjánosbogarakként világítják be a folyó útját.

Forrás: Gyertyaúsztatás Szentendrén / FB

A Dunakorzó menti hangulatot koncert és táncház teszi teljessé: 20 órától Szalonna és a bandája zenél a Dunaparti Művelődési Ház udvarán, 21 órakor kezdődik a gyertyaúsztatás, ez után 22 órától pedig folytatódik a zenekarral a táncház a korzón.

Amint az esemény Facebook-oldalán is írták, az előző évekhez hasonlóan, idén is a Vadkacsa Egyesület segíti a szervezők munkáját. Ők segítenek a mécsesek vízre bocsátásában és a program biztonságos lebonyolításában. A gyertyaúsztatás idejére lezárt dunai szakaszra hajóról rakják ki folyamatosan a speciális mécseseket. Kenukkal kísérik őket, szükség esetén tüzet oltanak, a beakadt darabokat kiszabadítják, a Postás Strandnál pedig az összes mécsest begyűjtik.

Ha esetleg rossz lenne az idő július 15-én este, akkor a gyertyaúsztatást a Szentendre Éjjel Nappal Nyitva Fesztivál keretén belül, augusztus 26-án, 21:30-tól tartják meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.