Megnyitották a Sió-zsilipet, leengednek a Balaton vizéből

vízállás
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 14. 16:04

Miután a Balaton átlag vízállása múlt pénteken elérte a 120 cm-es szabályozási szintet, majd az elmúlt napokban meg is haladta azt, egyes déli parti települések védelme érdekében szükségessé vált a többlet vízkészlet óvatos leeresztése - olvasható az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közleményében.

Ennek megfelelően június 13-án, kedden reggel 8 órakor megnyitották a Sió-zsilipet, ezzel megkezdődött a Balaton vízeresztése.

Az intézkedésre azért volt szükség, mert a „a Balaton déli partján számos település parti sávja és csapadékvíz-elvezető rendszere érzékeny a magas vízállásra. Emellett egy tartós észak-északnyugati szél erős hullámzást idézhet elő, ami komoly elöntéseket okozhat ezeken a mélyebben fekvő déli területeken. Mindezeket figyelembe véve vált szükségessé a vízszint csökkentése, amit időben meg kell kezdeni ahhoz, hogy az esetleg érkező szélsőségesen nagy csapadék ne okozzon kiöntést. Erre azért is szükség van, mert a Sió kapacitása korlátozott, nagyobb mennyiségű vizet csak hosszabb idő alatt lehet leereszteni a csatorna és a part menti területek károsodása nélkül" - tájékoztatott az OVF.

Forrás: DG DEFIS/Twitter

Azt is írták, hogy a következő napokban a vízgyűjtőkről érkező vízmennyiség miatt várhatóan még tovább emelkedik a Balaton vízszintje. Egyébként pedig a Sió-zsilip megnyitásától függött az új hajók Balatonra érkezése is.

Forrás: welovebalaton.hu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.