Szabad szemmel is látható bolygórandevú lesz a hét második felében

Svábhegyi Csillagvizsgáló
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 21. 09:09

Három hétnyi szünet után a Hold és a Vénusz ismét megközelítik egymást, a Jupiter pedig már rohamlépetekkel halad a horizont felé. Az Uránusz azonban gondoskodik róla, hogy a Vénusz most se maradjon bolygókísérő nélkül.

A bolygók márciusban szabad szemmel is láthatóak lesznek - a kép illusztráció Forrás: Pixabay/BlenderTimer

Március 23-án késő délután, illetve kora este szép füzérben áll majd előttünk a Jupiter–Hold–Vénusz–Uránusz kvartett, ráadásul a Hold csak vékony és szépséges sarlóját mutatja majd felénk. Március 23-án és 24-én az éjszakai égbolt három legfényesebb égiteste, a Hold, az Esthajnalcsillag és a Jupiter formáz látványos, és szabad szemmel is könnyen megtalálható együttállást az égen. A tavaszi esti ég különösen kedvező a holdsarló megfigyelésére.

A Jupiter még mindig megfigyelhető lesz március 24-én, ám egy újabb tyúklépéssel közelebb kerül a Naphoz, láthatósága emiatt enyhén romlik. A Hold, a Vénusz és az Uránusz azonban egy klubba tömörülnek, a Hold előzni kezd és a Vénusz, valamint az Uránusz közé ér.

A Hold 24-én továbbra is vékony sarlónak látszik még. 19 óra után szabad szemmel is látványosan felsejlik a hamuszürke fény, a Hold megvilágítatlan oldalának halvány derengése, mely ezen a napon a legfényesebb, leglátványosabb. Egy kézitávcsővel még a holdtengerek is láthatók lesznek a megvilágítatlan oldalon, sőt, ha szerencsénk van, a sarló északi vagy déli csúcsánál apró természetes világítótornyokat, a fényes felszíntől leszakadt, sötét oldalon kiálló krátercsúcsokat is láthatunk!

A Vénuszt kész ajándék lesz ilyen magasan és már sötétben megfigyelni. Az a tény, hogy a Holdat még mindig csak takarékosan világítja meg a Nap, lehetővé teszi majd az Uránusz észlelését is, de ekkor legalább egy kézitávcsőre szükségünk lesz, hogy megpillanthassuk a holdsarló fölött 3 fokkal járó zöldes bolygót – olvasható a Svábhegyi Csillagviszgáló weboldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.