Hamarosan kolostorban is megszállhatunk Szolnokon

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 08. 12:20

Különleges szálláshely nyitja meg kapuit hamarosan a város szívében, ugyanis fordulóponthoz érkeztek a belvárosi templom és környezetének helyreállítását célzó fejlesztések. A január elsejével megnyíló helyszínen tizenhat vendéget tudnak majd elhelyezni – írja a szoljon.hu.

A nem mindennapi szálláshelyen 16 főt tudnak elhelyezni Forrás: Mészáros János/szoljon.hu

"Azt gondolom, nem hétköznapi a hely, hiszen ritkán adatik meg, hogy kolostorbéli körülmények között pihenjünk meg. Ezáltal a város is egy üde színfolttal lesz gazdagabb" – mondta Gáspár István, a belvárosi templom plébánosa.

Az egykori ferences rendház új zarándokszállója bárki számára nyitott, nemcsak egyházi csoportokat várnak.

A 18. századi épületnek sajátos története van, hangsúlyozta Gáspár István. Hosszú ideig ferencesek éltek itt, működésüknek a kommunista hatalom vetett véget 1950-ben. Ezt követően lánykollégiumként funkcionált a létesítmény, melyet csak a rendszerváltás után kapott vissza az egyház.

"Érezhető egyfajta nyitás Szolnokon és térségében az egyházi értékek felé, és ezt szeretnénk is kihasználni. Éppen ezért Kenyeres Lajos atyára, a jászkarajenői vértanúkra, valamint Galgóczy Erzsébet és Boldog Sándor István személyére fel kell hívnunk a figyelmet. Emlékezetük fontos helyszíneire pedig érdemes ellátogatni, akár zarándoklat keretében is" – összegezte mondandóját a plébános.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.