Végre visszakaptuk a Blaha Lujza teret

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 11. 09:07

Átadták a felújított fővárosi Blaha Lujza teret szombaton. Az elmúlt bő ötven évben nem volt olyan városvezetés, amely ne ígérte volna meg a Blaha felújítását – hangoztatta Karácsony Gergely, és hozzátette, hogy a Blaha most már találkozási hely, nem pedig parkoló és közlekedési csomópont. Szerinte a város közepén egy liget jött létre, ami tavasszal látszani fog.

Megtörtént az átadás Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy nagyon más lett a Blaha Lujza tér, amely 55 év után végre méltó a nevéhez, a múltjához. Ő is felhívta a figyelmet a fás környezetre, amely tavasszal jobban látszik majd, és örömét fejezte ki azért is, mert sok miniszobrot helyeztek el a téren.

Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester azt mondta, az összes európai nagyvárosnak vannak ikonikus terei, amelyek mindenkinek jelentenek valamit, a Blaha pedig biztosan ilyen. Az emberek itt találkoztak a barátaikkal, randevúztak és vártak a 7-es buszra – sorolta. A felújítás előtt a tér finoman szólva nem volt szép, mostanra azonban gyönyörű lett - jelentette ki.

A 2021 júliusában indult beruházásnak köszönhetően nemcsak a tér felszíne, hanem az aluljáró felső födémszigetelése, a felette található útpálya, valamint – kapcsolódó fejlesztésként – a Somogyi Béla utca is teljesen megújult, írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.