Két év után újra lesz Pozsonyi Piknik

Pozsonyi Piknik
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 02. 16:22

Két év kihagyás után, szeptember 3-án, szombaton ismét megrendezik a főváros egyik legnépszerűbb, legnagyobb civil kulturális rendezvényét, a Pozsonyi Pikniket - olvasható a rendezvény honlapján.

A színpadokon színházi bemutatókkal és zenei koncertekkel várják az érdeklődőket - pillanatkép egy korábbi rendezvényről Forrás: Facebook/Pozsonyi Piknik

Az egész napos őszköszöntő rendezvényre számos színház települ ki, de nemcsak színészekkel, hanem zenével, könyvbemutatókkal, pódium-beszélgetésekkel, képzőművészekkel is találkozhatnak az érdeklődők. Az alapcéloktól nem eltérve a rendezvény tulajdonosa 2019-től Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzata. Célja továbbra is a kultúra és a minőségi kikapcsolódás megteremtése szeptember első szombatján az Újpesti rakpart, a Jászai Mari tér és a Szent István park között.

Könyvbemutatók, felolvasások és dedikálások is lesznek - pillanatkép egy korábbi rendezvényről Forrás: Facebook/Pozsonyi Piknik

Három színpadon összesen 46 program lesz látható: Ízelítők a legújabb színdarabokból, verselések, zenei koncertek, a sátrakban pedig közönségtalálkozók, könyvdedikálások és beszélgetések várják a látogatókat. Fellépnek többek között a Grecsó–Hrutka duó, az Átrium Staff Zenekar, a Danubia Zenekar, az Orbay Lilla és Stummer Márton Duo, a Fischer Annie Zeneiskola növendékei, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Szent Efrém Férfikar, a Taiko Hungary Dobcsoport, Pozsony for you acapella és az Önként és Dalolva Társulat, de jelen lesznek az Operettszínház, a Vígszínház, a Pesti Magyar Színház, a József Attila színház és a Játékszín neves művészei is.

Rengeteg fellépő lesz, akikért érdemes kijönni "piknikezni" - pillanatkép egy korábbi rendezvényről Forrás: Pozsonyi Piknik/Facebook

Sokan a találkozás öröméért, a kulturális és gasztronómiai élményekért járnak a Piknikre, hogy újra lássanak rég nem látott ismerősöket, barátokat. A részletes program ide kattintva érhető el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.