Már pancsolhatnak a gyerekek ebben az új vízi gyermekbirodalomban

Gyulai Várfürdő
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 14. 11:58

Idén januárban arról számoltunk be, hogy elkezdődött a Gyulai Várfürdőben az új gyermek-víziparadicsom építése, amely 1 milliárd 49 millió forintból készül el, és mintegy kétszer nagyobb vízfelületű lesz, mint a korábbi helyszín. Itt egyszerre kétszázan férnek majd el, külön részben fürdőzhetnek a legkisebbek, az óvodás korosztályt és a fiatalok.

Forrás: varfurdo.hu/sajtó

A héten, augusztus 10-én pedig végre átadták a hazánkban egyedülállónak nevezett, új vízi gyermekjátszóteret és medencét.

A 2002-ben épült szabadtéri gyermekmedencét teljesen elbontották, helyette egy csaknem kétszer nagyobb területű, 600 négyzetméteres élménymedence épült 11 méter magas várral, négy csúszdával, ahol egyidőben akár 200 gyerek is tartózkodhat. A medencék mellett kialakítottak egy baba-mama-barát játszóteret is.

Az "élményinstalláció" nyolc hónap alatt épült meg, és Kun Miklós ügyvezető igazgató szerint egyedülállónak számít hazánban, a Balatonon épül hasonló, és Közép-Európában is csak két hasonló üzemel - olvasható az MTI hírében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.