Ilyen lett az építészetileg sokszínű gödöllői, új vasútállomás

Gödöllő
PUBLIKÁLÁS: 2022. február 01. 16:59

A gödöllői állomást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a Budapest, Rákos és Hatvan közötti MÁV-vonal felújítása keretében építette át. A gyalogosok már 2019 decembere óta az új gyalogos aluljárón keresztül közlekedhetnek, és így közelíthetik meg az arra járó S80-as járatokat, illetve a Szent István Egyetemet is - írták Vitézy Dávid korábbi Facebook-posztjában.

Gödöllői vasútállomás, Hajnal Építész Iroda Kft. Forrás: ©Török Tamás / epiteszforum.hu

A felújítás következő nagy lépése pedig az volt, hogy a kupolás neobarokk Királyi Váró épülete mellé egy kortárs, fedett állomásépületet építsenek, amely előtt köztér is létesült. Hajnal Zsolt és Kendelényi Péter tervei végül valósággá váltak, és a karakteres, kortárs épület méltó párja lett a műemléki, díszített várónak.

A váróról egyébként érdemes tudni, hogy udvari funkcióját az első, megszokott arculatát pedig a második világháború után vesztette el Utoljára irattárnak használta a német hadsereg, és miután visszavonult fel is gyújtotta az épületet. Egy későbbi bombatalálat után pedig már csak az oldalfalai maradtak fenn. Az 1960-as években újulhatott meg, de a szűkös anyagi lehetőségek miatt igen csonkán; ekkor épült meg az alacsony hajlásszögű kontyolt tetőszerkezete, de a megkopott épülettel nem volt összhangban. Így nézett ki, amikor bevonták az utasforgalom kiszolgálásába. A Királyi Váró eredeti formáját végül 2011-ben a Hajós Építész Iroda rekonstrukciós munkája során sikerült visszaállítani – olvasható az Építészforum.hu oldalán.

A Királyi Váró épülete a Gödöllői vasútállomáson Forrás: ©Török Tamás / epiteszforum.hu

Ehhez a pompás épülethez kapcsolódott végül hozzá az új, kortárs vasútállomás. A kapcsolat legegyértelműbb jele pedig az új épület markáns, kiemelkedő központi eleme, egy mai kupola, ami megkoronázza az amúgy egyszerű és praktikus egyszintes állomást - írták a cikkben.

Az utazóközönségnek azonban azt érdemes tudni, hogy lifttel akadálymentesítetté váltak a széles, üvegsliccel fedett peronok, a vasúthoz közelebb került a H8-as hév végállomása, és az is új, fedett peront kapott. Amint már említettük, a Királyi Várót és az új állomásépületet egy letisztult piazza köti össze, ami megfelel egy kistérségi csomópontnak - magyarázták a szakemberek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.