Mennyire ismeri az Önt körülvevő természet hangjait? A kétszázéves magyar fák susogását, a rejtőzködő madarak énekét, hazai folyóink csobogását vagy akár a Dráva menti szarvasok bőgését?
A Csendülő - Hallható Természetvédelem című Spotify albumban a nappalijából hallgathat bele ezekbe a hangokba. A WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió közös munkájának gyümölcse a természetvédelmi civil szervezet megalakulásának 30. évfordulója alkalmából készült, és a civil szervezet eddigi munkájának jelentős állomásaira kalauzolja el a hallgatókat, írja a WWF egy a szerkesztőségünkbe juttatott közleményben.
Legyen szó élőhely-rekonstrukcióról, klímaalkalmazkodásról, a különleges természeti környezet megóvásáról vagy a nagyragadozókkal való együttélés elősegítéséről, az egyes helyszínek hangjain keresztül ismerhetjük meg ezeket az értékes területeket.
Az albumot hallgatva élvezhetjük többek között a püspökszilágyi patak csobogását, miközben a tavaszi vihar során a klímaalkalmazkodást segítő, telepített rönkgát felfogja a villámárvizet, részesei lehetünk az UNESCO által a közelmúltban elismert Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum területén, a Lankóci-erdőben élő szarvasok bőgésének, és hallhatjuk a két alkalommal is sikeresen megóvott, háborítatlan Csarna-völgy erdejének élővilágát is. De azt is megismerhetjük, hogy milyen Tiszatarjánban a tikkasztó alföldi nyár hangja, vagy hogyan zajlik az élet a 2013-ban helyreállított vízi paradicsomban, a Szabadság-szigeten.
Hogy a legautentikusabb hangokat rögzítsék, a felvételt készítő csapat nem riadt vissza semmitől: indultak hajnalban madáréneket felvenni, vadkempingeztek dermesztő hidegben a Bükkben, menekültek szúnyogok elől és egészen közelről tapasztalhatták meg a szarvasbőgés varázsát is.
"A környezeti nevelésben fontosnak tartunk minél több érzékszervet bevonni egy-egy tanulási folyamatba, hiszen ezáltal válik komplex élménnyé a megismerés. Ez a tapasztalat sokkal maradandóbb, a megszerzett ismeretek később is könnyebben előhívhatók, és ami a legfontosabb, hogy az élményalapú tanulásban részt vevők erősebb kötődést mutatnak a téma felé, ami a természetvédelem esetén egyáltalán nem elhanyagolható szempont"- mondta Gigler Dóra, a WWF Magyarország környezeti nevelési szakértője.
Mint hozzátette, "a fülünk mégis egy olyan érzékszerv volt eddig, amit talán a legnehezebb volt bevonni ezekbe a folyamatokba. A Csendülő segítségével új alapokra tudjuk helyezni ezt a viszonyt, és bízunk benne, hogy a kellemes, megnyugtató hangok arra ösztönzik majd a hallgatót, hogy megőrizze ezeket a páratlan élőhelyeket a jövő generációk számára is."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.