Balatonon is nyílnak a jégpályák

tél
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 06. 15:18

Meghízott a jég! Holnap nyit a füredi jégpálya – írta vasárnapi Facebook-posztjában a Balatonfüred Honlapja, ami tehát azt jelenti, hogy hétfőtől már érdemes korcsolyával az oldalunkon flangálni a Zákonyi-parkban. Itt található ugyanis az a 900 négyzetméteres műjégpálya, ahol idén is változatlan árakon lehet majd korcsolyázni.

Forrás: Balatonfüred Honlapja / Facebook

A tíz centiméter vastag jégrétegű, kivilágított jégpályán idén is lesz zene, működik majd büfé, és lehet majd korcsolyát is kölcsönözni. A műjégpálya minden nap 9 és este 8 óra között tart nyitva. A belépőért felnőtteknek 1000 forintot kell fizetni, a diákok 700 forintért válthatnak jegyet, és amíg a füredi lakosok 50 százalékos kedvezménnyel használhatják a pályát, a 14 éven aluli helyi gyerekek ezúttal is ingyenesen csúszkálhatnak – olvasható a település weboldalán.

Forrás: Balatonfüred.hu

Ha az időjárás is engedi, a tervek szerint egészen február végéig üzemeltetik majd a műjégpályát. Annak érdekében pedig, hogy mindig megfelelő minőségű jég várja a korcsolyázókat, naponta karbantartják a felületet. Ezért az alábbi időszakokban lehet majd korcsolyázni: délelőtt 9 óra és 11.45 között, délután 13 óra és 15.45 között, a kivilágított esti pályán pedig 17 és 20 óra között lehet majd karcolni a jeget.

Mindeközben Balatonakarattyán már szombat óta működik az az ingyenesen használható 12x24 méteres jégpálya, amit Ördög Nóra műsorvezető és Nánási Pál fotóművész alakíttatott ki a kisboltjuk mellett. A korcsolya nélkül érkezők helyben kölcsönözhetnek lábukra koricipőt, és az üzlet nyitvatartási idejében használhatják a pályát. A pár idén is meghirdette cipősdoboz-akcióját, így aki teheti, karácsonyi ajándékot is vihet magával, amelyet rászoruló családoknak gyűjtenek a helyszínen.

De szintén ingyenesen látogatható Almádiban a december 19-én nyíló, 30 x 18 méteres jégpálya, amelyet a Wesselényi strand bejárata előtt, az óriáskerék helyén alakítanak majd ki, és egészen február közepéig lehet majd használni – olvasható Balatonalmádi Város Facebook-oldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.