Társasházak tövében megbúvó zöld pihenőparkkal gazdagodott a VI. kerület. A tér növényekkel beültetett virágágyakkal, köztéri bútorokkal várja a pihenni, olvasni vagy épp beszélgetni vágyókat, írja a terézvárosi önkormányzat Facebook-oldala.
A Rózsakert pihenőparkot a Rózsa utca 51–53. szám alatt lévő közösségi kert bejáratánál alakították ki, de nevét nem az utcáról, hanem a rózsákról kapta, amelyeket hamarosan a padok köré épített pergolákra fognak futtatni. A parkot még szeptemberben adták át egy programokkal tűzdelt esős napon, amikor Daniel Rupazow street art művész a résztvevők bevonásával falfestmény készítésébe kezdett. A Facebook-poszt szerint az alkotás elkészült, és múlt hét óta megcsodálható a parkban.
Soproni Tamás polgármester és ötletgazda szerint Budapestnek nagy szüksége van a hasonló apró kis szigetekre, ahol ki lehet ülni olvasgatni, társasjátékozni vagy csak éppen elmélkedni a világ dolgain. Nemcsak Terézvárosban, de a belvárosban is kevés ilyen hely van, mondta a megnyitón. Azt is bejelentette, hogy a Vörösmarty utca 47/B-ben egy lebontásra kerülő ház helyére egy hasonló park létrehozását tervezik. Sőt, Terézváros minden pontján, ahol csak lehet, szeretnének növényekkel beültetett, zöld területeket létrehozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.