Sztrájkolnak a német vasutasok, a német vasút (DB) tájékoztatása szerint így augusztus 23-án hajnali 2 órától 25-én 2 óráig Németországban munkabeszüntetésre kerül sor. A távolsági és a regionális forgalomban is jelentős korlátozásokra kell számítani, csak a vonatok negyede közlekedik majd. A Magyarországot Ausztrián, illetve Szlovákián-Csehországon át Németországgal összekötő nemzetközi vonatok utasainak kell korlátozásokra számítaniuk a DB hálózatán. A németországi helyzetről a DB honlapján található tájékoztatás – írja a mavcsoport.hu.
Magyarország és Németország közötti közvetlen vasúti összeköttetésben járatrövidülések, vonatelmaradások várhatók. A sztrájk miatt az alábbi változásokkal kell számolni:
Budapest–Prága–Berlin/Hamburg
Augusztus 23-án a Nyugati pályaudvarról 7:40-kor induló 172-es számú Hungária EC Budapest–Drezda között közlekedik. Augusztus 23-án a 173-as számú Hungária EC, amely Drezdából 6:33-kor indul Budapestig közlekedik, 24-én a 172-es számú Hungária EC Budapesttől Drezdáig megy.
A Keleti pályaudvarról 19:25-kor Breclavba induló 476-os számú Metropol EN vonat 259-es számú ülőkocsija augusztus 22/23-án, 23/24-én és 24/25-én csak Breclav állomásig közlekedik, 23-án, 24-én, 25-én jön vissza Budapestre a 477-es számú Metropol EN vonattal.
Budapest–Salzburg–München
2021. augusztus 22/23-tól 24/25-ig a Budapest Keletiből menetrend szerint 20:40-kor induló 462-es számú Kálmán Imre EN vonat csak Budapest és Salzburg között közlekedik. A Münchenből menetrend szerint 23:10-kor induló 463-as számú Kálmán Imre EN vonat augusztus 23/24-től 25/26-ig csak Salzburg és Budapest között közlekedik.
A Budapest–München–Budapest között közlekedő rjx vonatok zavartalanul közlekednek.
A már megváltott menetjegyek és helyjegyek kezelési költség levonása nélkül visszaválthatók, vagy szeptember 4-ig felhasználhatók. Későbbi felhasználás esetén a helybiztosításokat újra meg kell vásárolni. A Magyarországon vásárolt nemzetközi jegyek felhasználhatóságáról, esetleges visszaváltásáról a MÁV-START ügyfélszolgálata ad felvilágosítást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.