Tanulmány készül a Gellért-hegyi sikló világörökségi panorámára gyakorolt hatásáról

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 26. 11:42

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A cég külső szakértőket kért fel a tanulmány elvégzésére, hogy a tervezett felvonónak a helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásait vizsgálják. Ennek részeként a kulturális, történelmi, régészeti, valamint a táj- és természetvédelmi szempontokat egyaránt megvizsgálják és további javaslatokat is tesznek a beruházó részére.

Illusztráció Forrás: CC BY-SA 2.5 HU/orban.lorant/Wikipedia

A Tabánból a Gellért-hegyre vezető Gellért-hegyi sikló építése néhány hónapon belül elkezdődhet. A sikló bejárata a Rác fürdő mellől nyílna, és egészen az Orom utcáig, egy 100 méteres szakaszon a föld alatt közlekedne, majd ezután egy 4,5 méter magasban megépülő pályán haladna a Citadella sétánynál megépülő fogadóállomásig.

Budapest, benne a budai Várnegyeddel, a Duna két partjával és az Andrássy úttal a világörökség része, mint a világ egyik legszebb panorámájával rendelkező város.

– mondta el Walton Imre, a Gellérthegyi SIKLÓ Kft. ügyvezetője.

A vizsgálatot a sikló megvalósítására létrehozott projektcég, a Gellérthegyi SIKLÓ Kft. készítteti azzal a céllal, hogy a fejlesztés az UNESCO előírásainak is minden tekintetben megfeleljen – közölte a cég a turizmus.commal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.