Újra együtt csápolhatunk a tóparton! – Ezt kínálják a nyári balatoni fesztiválok

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 03. 06:28
Egy fesztiválok tekintetében ínséges 2020-as nyár után a nagyobb események zömét végre megrendezik a Balatonnál. Lesz itt világzene, utcaszínház, utcazene, dszessz, rock, elektronikus zene, tánc, bábozás, jóga és minden, amit egy fesztiválon el lehet képzelni. Ha a hőség nem is biztos, a jókedv garantált lesz mindegyik eseményen, bár néhány rendezvény tényleges zöld lámpájára és pontos fellépőlistájára még várni kell.

2020 nyara merőben más volt a Balatonnál is, mint amit megszokhattunk. Bár Budapesthez képest kevésbé lehetett érezni a turizmus visszaesését (sőt, teljes őrültek háza volt), a programok terén érződött a Covid-járvány miatti óvatosság. 2021-ben azonban – ha ilyen ütemben halad a nép beoltása – sokkal szabadabb nyarunk lehet. A főbb fesztiválok zömét megtartják (bár a Balaton Sound pont elmarad), ám óvatosságból a szervezők inkább a nyár második felére lőtték be a legtöbbet. Az alábbiakban időrendi sorrendben mutatjuk, hol mulathatunk nyáron a tó környékén, és milyen zenés-kulturális rendezvényekre számíthatunk.

Bondoró Fesztivál, június 11-13.

Kapolcs nyitja a fesztiválszezont, de nem egy klasszikus nagy zenei seregszemlével, hanem a cirkusznak, csepűrágóknak, mutatványosoknak kitalált Bondoróval. Persze azért zenei fellépőket is szereztek, a Sena Live Band vagy a Firkin jó húzónevek egy nagy bulihoz. A Művészetek Völgye kistestvérén is lesz vásár, gasztro és számos kiállítás, na meg rengeteg izgalmas utcaszínházi előadás, gólyalábas felvonulás, gyerekprogram, interaktív jazz, bábelőadás, és még estig sorolhatnánk. Jegyinfók itt.

Forrás: Bondoró / Facebook

KeszthelyFest, július 2-4.

A Festetics-kastélytól a Balaton-partig terjedő tengelyt megint ellepik majd a zenészek és lacikonyhák, óriási pezsgés lesz a nyugati partvidék fővárosában. Egyelőre egy koncertről találtunk információt, de tavaly például az Omega Testamentum Nagykoncert volt a legnagyobb attrakció. A továbbiakért és egyáltalán a hírért, amikor bejelentik a fesztivál zöld lámpáját, érdemes követni az esemény weblapját vagy Facebook-oldalát.

Open Road Fest, június 16-20.

A chopperek és persze a Harley-k nagy rajongói újra benzingőzben fürösztik meg a Balaton-partot a fesztivál tavalyi lefújása után. Természetesen idén is várható a jól megszokott gigászi motoros felvonulás a balatoni riviérán, és nem maradnak el valószínűleg a koncertek sem, a fesztivál weboldalán egyelőre csak a tavalyi programok láthatók. Persze kedvcsinálónak érdemes szemezgetni belőlük, hogy milyen bulira és veretésre számíthatunk Alsóörsön. Jegyinfók pedig itt és itt.

Babel Sound, július 18-25.

Balatonboglár ismét attól lehet hangos jó pár napig, hogy a világzene minden bugyra képviselteti majd magát. Mert ha tényleg megtartják, akkor a szervezők szerint szerte Európából ismét mintegy száz zenész gyűlik majd össze egyetlen közös alkotótáborra és koncertezésre, idei újításként ráadásul táncprodukciókra is lehet számítani. A szervezők március 15. utánra ígértek részletes programot, de egyelőre ennek nem leltük nyomát.

Művészetek Völgye, július 23. – augusztus 1.

Tavaly alternatív megoldást találtak a Völgy rendezői, ősszel ún. Völgyhétvégéken pótolták be a nyári elmaradt rendezvényt. Ezek kicsik, meghittek és létszámkorlátosak voltak, idén viszont újra lehet kulturálódni az Eger-patak malmokkal tűzdelt völgyében, Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. A programok már alakulnak, olyan hazai együttesek lépnek majd színpadra, mint a Csaknekedkislány, az Elefánt, a Margaret Island és a Budapest Bár, de idén is lesz színházi, képzőművészeti, gyerek- és gasztronómiai helyszín, meg persze az elmaradhatatlan vásári hangulat. Jegyinfók itt.

Paloznaki Jazzpiknik, július 29-31.

Leheveredni egy rozéfröccsel a fűbe és andalító dzsesszt hallgatni élőben, miközben lemegy a nyári nap a Balaton-felvidék felett. Sokadszorra is ugyanezt kínálja a csöppnyi falu, Paloznak fesztiválja, de ezt sokadszorra sem lehet megunni. Ugyan Caro Emerald lemondta a fellépését, így is lesznek külföldi nagyágyúk a műfaj minden szegletéből: Level 42, Candy Dulfer, Mario Biondi, MF Robots, Kraak&Smaak, De Phazz. No meg persze a magyar dzsessz krémje, színe és java. Ja, és bor. Sok minőségi bor. Jegyinfók itt.

VeszprémFest, augusztus 17-21.

Három helyszínen, öt napon át zajlik majd a megyeszékhely egyik legfontosabb nyári zenei seregszemléje. Itt is csúsztatni kellett az időponton, és a két nagy beharangozott név közül csak az egyiket tudják elhozni a Bakonyba, bár az nem kis név: Tom Jones. Aki az elmaradt Jamie Cullum-koncert miatt keseregne, annak se ildomos, csak aludjon rá kb. 360-at, hiszen 2022-ben ő is eljön. Azonban a hazai zene is képviselteti magát: újra összeáll a Jazz+Az, valamint Miklósa Erikát és Tompos Kátyát is láthatjuk Balázs Jánossal fellépni. Jegyinfókért klikk ide!

STRAND Fesztivál, augusztus 17-21.

A Balaton habkönnyű pop rendezvényéről, a STRAND-ról nehezen lehetett megtalálni, pontosan mikor tartják, de legalább az egyes koncerteknek készítettek Facebook-eseményeket. A jelentősebb nemzetközi fellépők már megvannak: jön a brit énekesnő Ellie Goulding, a magyar fesztiválok elmaradhatatlan szereplője az osztrák Parov Stelar, az ezredforduló deszkás gitárzenéjét játszó amerikai Sum 41, a trombitán is játszó, house-ban és társaiban utazó ausztrál dj Timmy Trumpet, valamint a német alter rock csapat a Milky Chance. Jegyinfók itt.

FRISSEBB: Június elején kiderült, hogy a Strand Fesztivál Zamárdiból egy új helyszínre, a balatonvilágosi Club Aligába költözik. Az idei fesztivált át is keresztelték 10 nap strandra, amit két turnusban, augusztus 18. és 22., illetve 25. és 29. között rendeznek. Bővebben minderről itt.

Forrás: Strand Fesztivál

B my Lake Festival, augusztus 18-21.

Ugyan a Balaton Sound elmarad idén, de a B my Lake-et bevállalták a szervezők, így legalább egy elektronikus zenei fesztivál megrezegteti a basszusszerető közönség hallójáratait. Fontos, hogy cikkünk írásakor még ne tájékozódjanak a hivatalos honlapon, mert még nem frissítették a 2021-es fesztivál adataival. De érdemes követni a Facebook-oldalukat a friss infókért, fellépőkért és jegyinfókért, amikkel egyelőre nem tudnak szolgálni.

Veszprémi Utcazene Fesztivál, augusztus 25-28.

A nyár egyik utolsó nagy durranásának ígérkezik Veszprém másik nagyszerű zenei fesztiválja. Az Utcazenén a nevéhez hűen a belváros terein, parkjaiban, sikátoraiban futhatunk majd bele mindenféle egy-, két-, három- vagy még több szereplős zenei produkcióba, akik persze versenyeznek is. Sok-sok helyszín, széles zenei paletta és egy jó értelemben véve felbolydult város várja a látogatókat. Bővebb információkra még várni kell, érdemes követni a honlapot és a Facebook-oldalt.

+1: Kultkikötő, június 19. – augusztus 28.

A fenti fesztiválkategóriába nehezen besorolható rendezvénysorozat, mégis meg kell említenünk. A Kultkikötő jelenlegi naptára szerint az egész nyáron átível majd, jó pár különböző helyszínen lesznek színházi előadások, koncertek és standup-estek. Ezeket lehet majd látni Balatonbogláron, Balatonszárszón, Balatonföldváron és Balatonfenyvesen, de nem lennénk meglepve, ha még bővülne a helyszínek és események listája is (tavaly az északi parton is kikötött a Kultkikötő). Jegyárakról bővebben itt.

+2: Klassz a pARTon!, július 9. – augusztus 28.

Érdi Tamás zongoraművész fesztiválja szintén kicsit kilóg a mezőnyből, hiszen nem egy helyszínen, nem tömbösített eseményről van szó. A komolyzenét a nyaralóközönség közé beillesztő programsorozathoz idén is elképesztő helyszíneket találtak. A teljesség igénye nélkül andalító muzsika tölti majd be a balatonalmádi Erzsébet-ligetet, a balatonfüredi Vaszary kertet, a balatonfűzfői mámai templomromot, a felsőörsi Snétberger Zenei Központot, számos strandot, malmot, kastélyt, templomot és víziszínpadot. A rendezvény nem áll meg a Balaton-parton, eseményei lesznek Tatán és Fertődön is. És hogy mire számíthatunk? A tavalyi lista alapján operára, zongoraestekre, rézfúvós zenekarokra, vonósokra, mesekoncertre és még sorolhatnánk. A fellépők pontos listájára még várni kell.

Címlapfotó: Paloznaki Jazzpiknik / Facebook

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.