Balatoni települések: szigorított ellenőrzés lesz a hétvégén

szigorított ellenőrzés
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 02. 13:56

A négynapos húsvéti hétvégén nagy vendégforgalomra számítanak a Balatonnál, az önkormányzatok többsége a rendőrség és a helyi polgárőrség közreműködését kéri a járványügyi rendelkezések betartatására - közölte az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke az MTI-vel.

Tihany Forrás: Zsolt Hegyi/pixabay.com

Mint Lombár Gábor elmondta, már eddig is nagyobb volt a vendégforgalom a tavasszal szokásosnál a Balatonnál, húsvétra pedig a nyári forgalomhoz hasonlóra számítanak. Mint fogalmazott, "nagy szeretettel várunk mindenkit, hiszen természetes, hogy aki csak teheti, az ország egyik legszebb részén szeretné tölteni a húsvétot, de kérjük, vegyék figyelembe, hogy a térségben is sok a fertőzött, a helyi egészségügyi ellátórendszer nagyon leterhelt, és a boltok, részben kinyitó büfék, lángososok sincsenek ilyenkor még felkészülve ekkora forgalomra."

A szövetség elnöke kérte az üdülőrégióba látogatókat, hogy saját maguk és a térség lakossága érdekében is tartsák be szigorúan a járványügyi előírásokat, "hiszen a pandémia legkritikusabb napjait éljük". Arra is felhívta a figyelmet, hogy a hétvégén a gyógyszertárak ügyeleti rendszerben működnek a régióban, így nem lesz minden településen elérhető patika. Kiemelte, hogy mivel sok helyen zajlik a strandok felújítása, a tópart érintett részei munkaterületnek számítanak, ahol nem javasolt tartózkodni, és az illemhelyek sincsenek nyitva. Beszélt arról is, hogy a nyitva levő vagy hétvégére kinyitó vendéglátóegységeknél is csak elvitelre rendelhető étel, amelyet nem szabad a közeli közterületi padokon elfogyasztani.

Hat balatoni település - Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonrendes, Nemesgulács és Szigliget - közös közleményt adott ki, ebben a polgármesterek együttesen kérték fel a helyi polgárőrséget, hogy segítsék a hatóság munkáját, ellenőrizzék a településeiken a járványügyi szabályok betartását. Figyelmeztettek arra, hogy a maszkviselés lakott területen valamennyi utcán, közterületen kötelező a Balatonnál is. A másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolságot kell tartani, és az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben van este 8 óra és reggel 5 óra között.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.