Újra őröl az ország egyetlen működő szélmalma

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2020. augusztus 28. 12:26

A Bács-Kiskun Megyei Felsőszentivánon felújították és újra üzembe is helyezték a 19. századi technológiával felszerelt, műemléki védelem alatt álló szélmalmot, mely még 2010-ben omlott le.

Forrás: Lehóczki Márta/travelo.hu

Augusztus 13-án ünnepélyes próbaőrlést tartottak idei búzából, augusztus 29-én pedig hivatalosan is átadják, és a nagyközönség előtt is megnyitják az épületet, amely kiállításoknak, bemutatóknak is otthont fog adni.

Az átadó 14 órakor térzenei eseménnyel kezdődik a Fourtissimo nevű zenekar jóvoltából, majd 14.30-tól szabadtéri szentmisén áldják meg a malmot. A hivatalos átadóünnepség 15.30-kor kezdődik, 16 órától pedig be lehet járni a malmot. Az eseményt 16.30-kor szintén a Fourtissimo koncertje zárja - derül ki a felsőszentiváni Önkormányzat Facebook-oldaláról.

Mint az intézmény sajtóközleményéből megtudtuk, a malom a mai kor emberének szokatlan megoldásokkal, agyafúrt gépészeti megoldásokkal működik. Immár két, 80 centiméter átmérőjű malomkerék üzemel, amely 4 méter/szekundumos szélnél már 6 kW energiát termel, ezzel pedig óránként akár 200 kg gabonát is meg lehet őrölni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.