Menő múzeumnegyedet hoznak létre Sopron óvárosában

Óváros
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 25. 15:15
A tervek szerint egy új látogatói élménytér jön majd létre a Fő téren található három műemlékvédelmi épület összekapcsolásával.

A múzeumnegyed kialakításához már keresik a kivitelezőket. A felújítás egy 2000 négyzetméternyi területet érint majd, de a három történelmi épület köztéri megjelenése azután is önálló katakterű marad, hogy a belső átjárókkal összekapcsolják őket – számol be róla a magyarepitok.hu oldal.

Sopron óvárosa madártávlatból Forrás: Shutterstock / Készítette: PeterVrabel

Az újonnan kialakított fogadótér a Tábornok ház fedett belső udvarán lesz, az új főbejáratot pedig a Fő téri kapuzatnál alakítják ki. A fogadótérhez kapcsolódnak majd a különböző látogatóbarát funkciók, többek közt a jegypénztár, az információs pult, a vizes blokkok, az akadálymentes mosdó, a babaszoba, a ruhatár, a shop és a kávézó.

A tervek szerint kortárs módon újítják meg a Tábornok ház kert felőli szárnyában a lebegő csigalépcsős lakótornyot, és ehhez kapcsolódik majd a második emeleti lovagterem is. Az épületekben a kisebb szerkezeti beavatkozásokon kívül a belső burkolatok és vakolatok is megújulnak.

A múzeumnegyed fő szempontja, hogy akadálymentesen is megközelíthető legyen, így a fogadóterébe egy liftet is beszerelnek majd.

A munkálatok ideje alatt a Fabricius ház új vasbeton pincelépcsőt kap,valamint a fűtéskorszerűsítést és a teljes elektromos rendszer felújítását is elvégzik benne. A Tábornok háznál pedig új pincerészt és acélszerkezetű liftet alakítanak ki, és a lakótoronyba is új vasbeton lépcső kerül.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.