A kötetlenség jegyében jön újra az Ördögkatlan fesztivál

Ördögkatlan Fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 24. 15:49

Baranya megye négy településén, Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden rendezik meg immár 12. alkalommal a személyesség és a kötetlenség jegyében az Ördögkatlan összművészeti fesztivált. A 2019. július 30. és augusztus 3. közé tervezett esemény idei díszvendége Reisz Gábor filmrendező, a Jelenkor Kiadó, valamint a Hagyományok Háza lesznek, de a fesztivál megemlékezik majd a fesztivál indulásában fontos szerepet játszó Cseh Tamás halálának tizedik évfordulójáról is.

Forrás: Brozsek Niki / Ördögkatlan Fesztivál / FB

A fesztivál egyik díszvendégét, a Jelenkor Kiadót beszélgetéseken, felolvasószínházi esteken keresztül mutatják majd be, de lesznek workshopok, képzőművészeti, zeneművészeti és színházi események is. A Hagyományok Házának saját helyszíne lesz, ahol a táncház és a mesemondás mellett közös énektanulás, kiállítások, hangszeres szólisták és együttesek is várják az érdeklődőket. Ezeknek a programoknak a jelentős részét Villánykövesd főterén, a Teleki Ligetben álló színpadon nézhetik majd meg. Itt lép fel többek között Szalóki Ági, Berecz András, Dés László, Halász Judit és a Budapest Klezmer Band – olvasható a rendezvény honlapján.

Hamvas Béla Karnevál című művéből a k2 Színház készít előadást, fellép a Sztalker Csoport, Kodály Zoltán Háry János című daljátéka pedig a Szolnoki Szimfonikusok Zenekar és a Nemzeti Énekkar fellépésével, Dinyés Dániel vezényletével szabadtéren hallható.

Forrás: Ördögkatlan Fesztivál / FB

Reisz Gábor filmrendező a fesztiválon fellép a VAN filmzenekarral, beszélgetésen vesz részt és három filmjét (Nekem Budapest, VAN valami., Rossz versek) is bemutatják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.