Felelevenednek az örökségek ezen a fesztiválon

programajánló
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 21. 12:47

Négy ormánsági kistelepülés - Kémes, Szaporca, Tésenfa, Drávacsehi - és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Ős-Dráva Látogatóközpont negyedik alkalommal rendezi meg a Bőköz összművészeti fesztivált. Az esemény idei kiemelt vendégei a Pécsi Tudomány Egyetem több intézete és kara, a Nemzeti Művelődési Intézet és a siklósi Batthyány Kázmér Általános és Alapfokú Művészeti Iskola lesznek.

Forrás: Bőköz Fesztivál / Facebook.com

A rendezvény elsődleges célja, hogy Bőköz tájegysége újra közösséget és közönséget tudjon teremteni magának, mivel az elmúlt évtizedek alatt, akárcsak Kelet-Európa számos régiója, ez a vidék is sok mindent elvesztett. Eltűntek a szerszámai, a kisüzemei, a szokásai vagy a kalákában való együttműködés. Mivel ezeket már visszahozni nem lehet, csak arra van lehetőség, hogy a települések vezetői és az ott élők felhasználják, megújítsák a megőrzött, dokumentált régi tudást – olvasható a fesztivál honlapján.

A 2019. augusztus 22. és 25. közöttre tervezett fesztiválon tehát az Ormánság egyik nagyobb települése, a 470 lakosú Kémes, a gasztronómiájáról ismert Szaporca, az egyutcás, 70 lakott házzal rendelkező és 201 lakosú Tésenfa, illetve Drávacsehi települése bemutatják kultúrájukat és örökségüket. A látogatókat pedig arra biztatják, hogy fedezzék fel, miként őrzik a települések építészeti formakincseiket és a gyönyörű, de mára már elveszett paraszti kultúrát.

Forrás: Bőköz Fesztivál / Facebook.com

A rendezvény 2019-re sokkal színesebb programmal készül a tavalyihoz képest, a fesztiválon fellép majd mások mellett a Ghymes, Karácsony János, a Talamba Ütőegyüttes, a Hot Jazz Band, illetve a Rudan Joe Akusztik Band is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.