Néhány év, és keresztbe-kasul utazhatunk majd Budapest alatt

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 12. 11:32

Nagy volumenű, erősen hosszútávú közlekedésfejlesztési koncepció készült el, a szombati Magyar Közlöny pedig már le is hozta, amivel hivatalossá vált. A Portfolio cikke érdekesebben folytatódik: a kötött pálya uralkodna a jövőben a fővárosban, összekötnék a HÉV-vonalakat és a metrókat, sőt két vasúti fejpályaudvart is a föld alatt.

Aki járt már nyugati nagyvárosokban, általában tapasztalhatja, hogy alig lehet sok helyen megkülönböztetni, hogy metrón, elővárosi vasúton vagy normál vasúton utazunk-e, hisz ezek összeköttetésben állnak egymással, sokszor közös vágányokon futnak, azonos állomásokon állnak meg és ugyanaz a bérlet érvényes rájuk. Sok helyen a városok alatt futó alagutakban mennek el a vonatok, ez Oslótól Münchenig is így van megoldva.

Mindez persze roppant költségigényes és egyelőre csak terv szintjén létezik. De azért nézzük meg ennek a tervnek a legfontosabb elemeit, amiről a Közlöny is ír:

  • lecserélik a HÉV-ek vonatait,
  • összekötik a föld alatt a Déli és Nyugati pályaudvart, amivel a Nyugati szerepe megnő, a Délié elenyészik,
  • fejlesztik a déli körvasutat, ami egy harmadik vágányt jelent Kelenföld és Ferencváros között,
  • a szentendrei és déli (távlatilag összekötött csepeli és ráckevei) HÉV-ek felújítása és összekapcsolása, amiből a leendő M5-ös metró lesz; a déli HÉV-vonalakat a föld alatt a Kálvin térig vinnék,
  • összekötnék a csömöri és gödöllői HÉV-eket az M2-es metróval, távlatilag fel is újítanák őket, valamint egy szárnyvonalat is terveznek Rákoskeresztúr felé.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.