Gladiátorok és amazonok találkoznak a hétvégén Kocson

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 11. 07:28
A hétvégén rendezik meg huszadik alkalommal a kocsitoló fesztivált a jármű szülőfalujában, a Komárom-Esztergom megyei Kocs településen.
MTI

Elsőként a gladiátorok és az amazonok versenyére kerül sor, szombat délután. A gladiátorfutamon egyetlen versenyzőnek kell célba juttatnia a 350 kilós szekeret. Az 1300 méteres táv leküzdését emelkedők és lejtők nehezítik. A szintén egyedül induló amazonok távja 300 méteres.

A nagymenők viadalán vasárnap délelőtt olyan saját készítésű járművekkel lehet rajthoz állni, amelyet nem hajthat belsőégésű motor.

2016-ban ezzel a verdával diadalmaskodtak a Tatabányai Polgári Védelem és Kutató-mentő egyesület versenyzői Forrás: Facebook

Az ötfős férfi és a hatfős női csapatok versenye vasárnap délután rajtol. Előtte bemutatón lesznek látható a Magyarország területén fellelhető lófajták a honfoglalástól a 19. századig. A kétnapos fesztiválon a Kocsimúzeumban mezőgazdasági gépkiállítást és makettbemutatót láthatnak az érdeklődők, a kézművesek és a helyi termelők pedig kirakodóvásáron mutatkoznak be.

A fesztivált annak emlékére szervezik meg évről évre, hogy a gyors és könnyű szekeret Kocs falu iparosai fejlesztették ki az 1200-as években. A szerkezet akkori újszerűségére jellemző, hogy a "kocsi" szóval és változataival több európai nyelven is ugyanazt a közlekedési eszközt jelölik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.