Amerikai autók és bikarodeó randevúznak Komáromban

bikarodeó
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 30. 13:05
Magyarország legnagyobb amerikai autós találkozóját rendezik augusztus második hétvégéjén, augusztus 9. és 12. között a komáromi Monostori Erődben. A számos autós programot a Közép-európai bikarodeó bajnokság döntője színesíti.
MTI

A 17. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválra ezerötszáznál több tengerentúlon gyártott autó érkezik, összesített teljesítményük meghaladja a 400 ezer lóerőt. A látogatók szombaton vehetnek részt huszonöt hektáros területen zajló rendezvény legtöbb programján.

Aki tud, menjen korhű öltözetben! Forrás: Facebook

Fellépnek az ugráló autók, lesz gumifüstöltetési verseny, valamint Drag Show futamokat rendeznek, ahol ezer lóerős, V8-as motorokkal felszerelt gyorsulási versenyautók mérkőznek egymással.
Szintén szombaton tartják a bikarodeó bajnokság döntőjét. A versenyzőknek nyolc másodpercet kötelező a bika hátán tölteni, majd sikeres földre érkezéssel kell zárni a mutatványt.

A futamok között vadnyugati bemutatókkal szórakoztatják a közönséget.

Minden amerikai autós fesztivál szinte kötelező része a nagy vasak felvonulása, valamint a Big Foot show, amikor a traktorméretű gumikkal felszerelt kisteherautó egyszerre két kisebb, jellemzően japán gyártmányú kocsit lapít az aszfaltba.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.