Szombaton kezdődik az európai mobilitási hét - több mint kétszáz hazai résztvevővel

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 14. 18:23
Szombaton kezdődik az európai mobilitási hét - több mint kétszáz hazai résztvevővel

Szeptember 16-22. között zajlik a fenntartható városi közlekedést népszerűsítő Európai Mobilitási Hét. Az egyik legnagyobb zöld esemény hétvégéjén a gyalogosok illetve a kerékpárosok vehetik át az autók helyét az Andrássy úton, sőt ekkor rendezik a Nemzeti Vágtát és a Pesti Broadway Fesztivált is, ami szintén forgalomkorlátozással jár majd.

Az ország tizenhatodik alkalommal csatlakozik a programsorozathoz. A közlekedési szolgáltatók standjai mellett több kerület, illetve számos civil szervezet megjelenik majd, emellett pedig koncertekkel várják a látogatókat. A mobilitási hét idei mottója a "Közös út, közös jövő", témája pedig az intelligens közösségi mobilitás, amely a városi közlekedés ésszerűsítését, illetve a környezetkímélő közlekedési alternatívák népszerűsítését célozza - írja az MTI.

Európa legnagyobb környezetvédelmi kampánya évről évre népszerűbb Magyarországon: 2016-ban már több mint kétszáz település vett részt a programokban, amivel harmadik helyen végzett az ország.

A Mobilitási Hét résztvevői Brüsszel főterén Fotó: European Mobility Week / Flickr

A rendezvények miatt péntek délutántól hétfő hajnalig teljes hosszában lezárják az Andrássy utat (a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Hősök teréig), valamint magát a Hősök terét is. Az Andrássy utat ezalatt csak az Oktogonnál és a Bajza utcánál lehet keresztezni, a többi, Andrássy út felé vezető keresztutca zsákutca lesz. A Hősök terére, a Dózsa György út Podmaniczky utca és Városligeti fasor közötti szakaszára, az Állatkerti körút Gundel Károly út és Hősök tere közötti szakaszára, valamint a Kós Károly sétányra nem lehet majd kocsival behajtani ebben az időszakban. A Dózsa György úton péntek éjféltől reggel nyolcig, valamint este nyolctól vasárnap reggel nyolcig be lehet hajtani.

A Pesti Broadway Fesztivál miatt pénteken és szombaton a Nagymező utcát is lezárják, a Mozsár utca és az Andrássy út között. A lezárások miatt a hétvégére módosul a 20E, a 30-as, a 30A, a 105-ös, a 230-as és a 979-es busz, valamint a 70-es, a 75-ös, és a 78-as trolibusz közlekedése. Az Európai Mobilitási Héttel kapcsolatban bővebb közlekedési információt itt talál. Ha pedig azt szeretné látni, két évvel ezelőtt hogy nézett ki mindez a levegőből, kattintson ide.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.