A 27. Művészetek Völgye 27 programhelyszínen és további 40 kisebb helyszínen várja a látogatókat koncertekkel, színházi előadásokkal, irodalmi estekkel és interaktív játékokkal, olvasható az MTI hírei között. A fesztivál új helyszíne a Vigántpetenden felállított cirkuszi sátor, ahol akrobatikus újcirkuszi produkciókat lehet majd látni. De újdonság az is, hogy Szirtes Edina Mókus saját udvarban fogadja az érdeklődőket, vagy, hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívum is vetítéseket szervez.
A fesztivál első és a második hétvégéjén lép színpadra többek között az Anima Sound System Bognár Szilvivel, a 30Y, az Anna and the Barbies, a Quimby, a Szabó Balázs Bandája és a Pál Utcai Fiúk, a fesztivál zárókoncertjét pedig a Budapest Bár adja. Kapolcson lesz a MOL Nagyon Balaton Panoráma Színpad, valamint a Kőbánya Önkormányzata és a Kőbányai Zenei Stúdió közös színpada és a Harcsa Veronika Udvar. A hazai előadók mellett július 24-én a francia Deluxe, július 29-én a Nouvelle Vague koncertezik, de fellép majd a román Golan zenekar és a Modern Art Orchestra is.
Szintén Kapolcson látogatható a Folk Udvar, ahol a népzene, a néptánc és a kézműveshagyomány kap szerepet a Hagyományok Háza szervezésében. Míg a komolyzenei programok egyik helyszíne a kapolcsi római katolikus templom lesz, a Muharay-udvarban a néptánc mellett Sebestyén Márta, Illényi Katica és a Budapesti Vonósok koncertjeivel, a Művészetek Zöldje udvarban túrákkal, játékokkal várják a látogatókat.
Taliándörögdön felépült a Nemzeti Színház repertoárjából válogató Nemzeti Szín-Tér, mely egy estére az Óbudai Danubia Zenekar komolyzenei koncertjének is átadja a deszkákat. A Fidelio Színház Színpadon pedig a Katona József Színház, az Újszínház, az Orlai Produkció, a Tünet Együttes, a Jurányi Ház és a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásai láthatók.
Taliándörögdön kapott helyet az Etno Liget és az ETNO Port-A (erről korábban itt írtunk), a fesztiválra kitelepülő Néprajzi Múzeum, valamint Hobo saját udvara, a Hobo Klub várja a látogatókat verses színházi esttel és beszélgetéssel. Aki táncra, önismeretre, improvizációra vágyik, az a Lemanguria Kreatív Mozgásudvar programjai között válogathat. Idén a Kocsor Háznál frissen megalakuló Fonó Udvar a budapesti Fonó népzenei és világzenei kínálatát hozza el a Völgybe.
Taliándörögd a helyszíne a Cseh Tamás Program zenekarait is befogadó Elevenkertnek, a Tilos Rádió udvarának, valamint a reformáció 500 éves évfordulója apropóján felépült Református Udvarnak és a Tarisznya Evangélikus Udvarnak. Komolyzenét pedig vigántpetendi Papageno Klasszik elnevezésű helyszínen lehet majd hallgatni.
Mindhárom településen ingyenesen látogathatók a fesztivál által szervezett kiállítások, többek között a HelloWood faluinstallációja vagy az Art Moments fotókiállítása. Oszkó-Jakab Natália arról is beszélt, hogy július 29-én kispályás labdarúgótornát szerveznek, másnap pedig félmaratonra és öt kilométeres futásra kerül sor.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.