Germán harcos sírjára bukkantak Hódmezővásárhely közelében

Móra Ferenc Múzeum
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 23. 11:04
Germán harcos sírjára bukkantak Hódmezővásárhely közelében

Régészeti ritkaságra leltek a Móra Ferenc Múzeum régészei Hódmezővásárhelytől északra: egy rendkívül nagy termetű, erős csontozatú germán harcos sírját tárták fel a szakemberek - olvasható a múzeum közleményében.

A lelet több okból is különleges. Egyrészt egy 2-4. századi szarmata-kori településhez tartozó temetőben találtak a germán sírjára, akit szarmata temetkezési rítussal temettek el. Másrészt – bár a sírt korabeli rablók megbolygatták – több értékes, különleges tárgy is előkerült: egy ezüstből készül érme, ezüst övcsat, szíjvég és egy szíjelosztó karika. De a sír fontosságát növeli az eredeti helyzetben megmaradt, közel 40 centiméter hosszú vaslándzsa, és a harcos pajzsának vasból készült maradványa is.

A Móra Ferenc Múzeum régészei szeptember óta folytatnak régészeti feltárást a 47-es és a 45-ös főút csomópontjánál, a tervezett elkerülő út nyomvonalán. A nagy kiterjedésű lelőhelyen szarmata településhez tartozó telepjelenségek és három temető kisebb-nagyobb részlete került elő – ezek egyike rejtette a germán harcos sírját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.