A vonatokon is tilos lesz az e-cigaretta

MÁV
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 19. 11:22
Május 20-tól tilos elektronikus cigarettát használni a közösségi közlekedési eszközökön és a közforgalmú intézményekben.

A MÁV-csoport nem intézkedik külön ez ügyben, ugyanis a dohányzást tiltó táblák, az utastájékoztatási intézkedések – az új szabályozást követően – az e-cigaretta tiltására is vonatkoznak, olvasható a társaság közleményében.

Fotó: kispala1994 / Indafotó

A hatályban lévő tilalmat a MÁV-csoport az összes területén, épületében és járművén grafikusan vagy szövegesen megjelenítette: 2014-ig 3750 dohányozni tilos táblát, 5700 dohányozni tilos matricát, valamint 2500 dohányzóhely táblát és 1400 dohányzóhely matricát helyezett ki.

A cél eddig is az volt, hogy a dohányzással összefüggő szabályokat az utasok a figyelemfelhívások – hangos utastájékoztatás, piktogramok – segítségével megismerjék. Ennek eredményeként kimutathatóan csökkent a vonatokon a tiltott dohányzás: míg 2012-ben 158, 2013-ban 124, 2014-ben 71, 2015-ben 52, idén májusig már csak 8 utasra szabtak ki bírságot a vonatokon a dohányzási tilalom megszegéséért. Az e-cigarettával kapcsolatos panaszok nem jellemzők, az elmúlt időszakban ilyen jellegű észrevétel nem érkezett a vasúttársasághoz.

A MÁV-csoport azért sem tervezi újabb figyelmeztetések elhelyezését, mivel a törvény eddig is meghatározta a szükséges tájékoztatók alkalmazását. A változás mindössze annyi, hogy ezentúl a vasúttársaság egységesen kezeli a dohányzás tiltásának szabályait a hagyományos, illetve az elektronikus dohánytermékek esetében is.

A vonaton a jegyvizsgáló a közszolgáltatási szerződés alapján jogosult és köteles a rend fenntartására, ennek körében a dohányzó utassal szemben 8 ezer forint pótdíjat számít fel, egyúttal a tiltott dohányzás miatt a hatóságnál jogszabály alapján megteszi a bejelentést. Amennyiben az utas a helyszínen elismeri és vállalja a fizetési kötelezettséget, elegendő a jegyvizsgáló személyzet intézkedése. Ha azonban nem hajlandó a helyszínen kifizetni az előírt pótdíjat, illetve nem működik közre adatai megadásában, a rendőrség közreműködése is szükségessé válhat. A vonaton felvett jegyzőkönyv az ÁNTSZ-nél tett feljelentés alapja, az utas a szabálysértési bírságról a hatóságtól kapja meg a határozatot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.