Farmville-hétvége a skanzenben városi gyerekeknek

Magyarorszg
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 19. 16:22
A skanzenesek ezen a hétvégén azt mutatják meg, mivel játszottak a korábbi generációk szerényebb körülmények között élő gyerekei, hogyan varázsoltak szinte a semmiből játékokat és hogyan élvezték azt, hogy együtt lehetnek. Gyerekjátékok hétvégéje a szentendrei Skanzenben.

Ezen a hosszú hétvégén rendezik meg a szentendrei Skanzenben a gyermek-és pásztorjátékok hétvégéjét, ahol egyből a bejárat után ugróiskola-variációkkal fogadják a látogatókat. De számos más ügyességi játékot is kipróbálhatnak, amivel a mezítlábas parasztgyerekek szórakoztak: a gúzsszúrást, gólyalábazást, mocsárjárást vagy a célbadobást.

Fotó: Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Mortal Kombat helyett csülközés

A szervezők a küzdő szellemű fiúknak a Mortal Kombat helyett ezúttal igazi harcot ígérnek, amelyben várat foglalhatnak, megtudhatják, mi az a csülközés, és hogy a métázás is jó reflexeket, azonnali reakciót kíván. A szelídebb, kisebb látogatók a társasjátékok udvarát fogják élvezni, de beülhetnek a mesemoziba is, ahol a Magyar Népmesék epizódjait vetítik reggeltől estig. De faraghatnak pásztorbotot és elkészíthetik saját rongybabájukat is.

Fotó: Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Farmville a való világban

A Farmville játékban már rutinos virtuális gazdák és gazdasszonyok a Skanzenben élőben próbálhatják ki a tanya körüli munkálatokat: fűrészt kapnak a kezükbe, hogy felvágják a tüzelőt. Kukoricát morzsolhatnak és darálhatnak, hogy a jószágnak legyen mit enni. Szénát és szalmát gereblyézhetnek, talicskázhatnak és készíthetnek kötelet, hogy legyen mivel megkötni a tehenet. A bojtárkodás megtanulása után pedig nem marad el a búza kézimalommal történő megőrlése és a liszt szitálása sem.

Fotó: Szabadtéri Néprajzi Múzeum

A felnőttek játékos utánzása nem merül ki a ház körüli munkákban, hiszen a parasztgyerekek életének fontos része volt a zene és a tánc is. Ezért azok, akik szívesen tanulnának táncot is, október 23-án például élő zeneszóra rophatják a Skanzenben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.