Felújították a Budakeszi Vadaspark főbejáratát

akadálymentes
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 14. 12:20
A vadaspark mától megújult fogadóépülettel, új és akadálymentes mosdókkal, felújított babakocsi-tárolókkal és Baba-Mama Kuckóval várja a látogatókat.

Alig négy hónapja készült el a Budakeszi Vadaspark legutóbbi látogatóbarát fejlesztése, a gyermekeket az erdők világába kalauzoló, ismeretterjesztő céloknak eleget tevő Makk Kuckó játszótér, a Vadaspark vendégei most az 1986-ban épült, emblematikus főbejárat és fogadóépület felújításának és átadásának örülhetnek, áll a vadaspark közleményében.

A jellegzetes, hegyes tetejű főbejárat és mindenki által ismert éke – az ifj. Szabó István Munkácsy-díjas szobrászművész által alkotott bronz szarvas szobor – az elmúlt szűk 30 évben nemcsak jelképévé, hanem a Budakeszi Vadaspark egyik meghatározó elemévé is vált.

Az új főbejárat tervezése közben az jelentette az elsődleges szempontot, hogy a kapu és a pénztár-épületek tetőszerkezetének jelenlegi stílusa ne vesszen el, és hogy az új épület karaktere visszaidézze a mostani bejárat hangulatát, építészeti stílusát, így egyesítve a XXI. század technológiáival a tradicionális, „vadasparkos" hangulatot. További szempont volt a vizesblokk fejlesztése, így új mosdókat – köztük egy akadálymentes mosdót – alakítottak ki.

A felújított fogadóépület építtetője a Pilisi Parkerdő Zrt., tervezője a Stabil Építész Iroda, a 22 millió forintos beruházást a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Budakeszi Vadaspark saját forrásból finanszírozta.

A felújítás előtt és közben is alapvető volt a látogatói visszajelzések beépítése a tervekbe, illetve a Vadaspark jövőbeni fejlődéséhez illeszkedő elképzelések megvalósítása is. A főbejárattal párhuzamosan így újjászületett a bejárat közvetlen környezete és a külső kerítés is, kibővült a bejárat mögötti fogadó- és pihenőhely, de megújult a pénztár, a babakocsi-tároló és a Baba-Mama Kuckó, valamint az eredeti épületrészek felületkezelésére is sor került.

A Budakeszi Vadaspark a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében lévő védett erdőben helyezkedik el, mely a Budai Tájvédelmi Körzet része. A Budakeszi Vadaspark célja, hogy eredeti élőhelyükön ismertesse meg a látogatókkal a Magyarországon őshonos, illetve a Kárpát-medencébe betelepült állatokat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.