A fesztiválipar jót tesz a hazai turizmusnak

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 24. 14:56
A fesztiválipar jót tesz a hazai turizmusnak

A Magyarországon zajló fesztiváloknak nagy szerepük van az ország turisztikai képének formálásában, emellett a fesztiválok köré már egész iparág épült ki - egyebek közt erről beszélt a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója a Kinek jó a fesztivál? - avagy hogy jön ki a matek című rendezvényen csütörtökön Budapesten.

Az idei fesztiválok gazdasági és társadalmi értékeit, eredményeit elemző rendezvény megnyitóján Mártonné Máthé Kinga előadásában kiemelte: a fesztiválok népszerűségét napjainkban az adott fesztivál területén eltöltött vendégéjszakák és a vendégek száma szerint, valamint az esemény által generált bevételek figyelembevételével lehet mérni statisztikai adatszolgáltatás keretében.

Joris Huijsmans, a Heineken Hungária vezérigazgatója, az esemény házigazdája köszöntő beszédében elmondta: a fesztiválok már nemcsak kulturális, hanem gazdasági tényezővé is váltak, munkahelyeket teremtenek. Az MT Zrt. belföldi igazgatója beszélt arról is, hogy a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken igénybe vett vendégéjszakák 30 százalékát a július-augusztusi fesztiválszezonban töltik el a vendégek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.