Újjáépítik a Petőfi Sándor által versbe foglalt valamikori kurta kocsmát Tunyogmatolcson, a régi ivót turisztikai attrakció részeként nyitják meg a nyár végén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen.
Kovács Sándorné, a géberjéni Jót, s Jól a Szatmári Kistérségben Egyesület képviselője az MTI-nek hétfőn elmondta: a költő által híressé tett kurta kocsmát egy épülő modern látogatóközpontban rendezik be, a régi kocsmapulttal, kármentővel és Petőfi Sándor élethű viaszszobrával az italkimérő egyik asztalnál, amely mellé letelepedhetnek majd a turisták.
A legújabb kulturális kutatások szerint a kurta kocsma egykor a Fehérgyarmathoz közeli mai község matolcsi részén állt, a Szamoson közlekedő komp kikötője mellett. A költő Luby Zsigmond földbirtokos barátjaként járt a közeli fülpösdaróci kastélyban, ahová a matolcsi réven át juthatott el. Amíg a kompra várt, betért a kocsmába és ott szerzett élményei alapján írta meg a Falu végén kurta kocsma... című versét.
A hagyomány szerint az italkimérőben mulatók sokszor zavarták a közelben lakó Dávid István uraságot, aki szolgájával üzenve, próbálta csendre inteni a legényeket, és a gyakori vita ihlette meg Petőfi Sándort.
A romos állapotba került matolcsi kurta kocsmát - azokat az italkimérőket hívták így régen, amelyek engedély nélkül működtek - 1945-ben bontották le. Egyik gerendájában a legenda szerint ott volt a bizonyíték: Petőfi Sándor bicskájával véste abba a nevét. A kocsma berendezési tárgyai, a kecskelábú asztalok, a támla nélküli lócák, padok, a poharak tartója, az almárium és a rácsos kármentő, ahová a sokszor összeverekedő mulatók elől menekült be a kocsmáros, a gerendával együtt persze a múltba vesztek.
Kovács Sándorné tájékoztatása szerint a kurta kocsma újjáépítését magába foglaló turisztikai attrakció 300 millió forint értékű beruházása öt Holt-Szamos menti településen, Fülpösdarócon, Géberjénben, Győrteleken, Ököritófülpösön és Tunyogmatolcson valósul meg július végéig. Az európai uniós támogatású projekt során Tunyogmatolcs mellett látogatóközpontot alakítanak ki a felújított géberjéni Jékey-kúriában is. A település Holt-Szamos menti mólójához pedig működő úszómalom épül, továbbá 400 négyzetméteres műjégpályát és Ogre-tanyát, az észak-európai mitológia emberevő óriásainak viaszbábus játszóterét alakítják ki.
Ököritófülpösön rendezvénytár épül színpaddal, valamint pihenőterület szalonnasütő és bográcsoló helyekkel. Fülpösdarócon Szamosi Élménytornyot emelnek, kilátót építenek, amelyről szemügyre vehető a környék vadregényes tája. Győrteleken vendéglátóhely épül híres szatmári népi ételeket készítő konyhával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.