Költőversenyt rendeznek a szeptember 6-án és 7-én Balatonfüreden, az esemény különlegessége, hogy éjszaka erotikus töltetű klasszikus verseket is bemutatnak. Olyanokat, amelyek segíthetik azt, hogy a fiatalok kedvet kapjanak ismét az olvasáshoz – áll a szervezők közleményében.
Az UNESCO által életre hívott International Literacy Day-t szeptember 8-án ünneplik világszerte. Ezen a napon az írni-olvasni tudás, illetve a műveltség és a béke összefüggéseire fókuszálnak. Ehhez a programsorozathoz illeszkedik a hétvégi balatonfüredi költőverseny is. A költőversenyre minden évben több mint négyszáz pályamű érkezik, már küldtek verset Svédországból, Németországból, Szlovákiából és Ukrajnából is.
A költőverseny mellett több könyvbemutatót is tartanak. Ezen a napon ismerheti meg a füredi nagyközönség Orbán János Dénes, A költő, a ringyó és a király című kötetének verseit, amely Janus Pannonius átköltéseket tartalmaz. Az erotikus verseket is tartalmazó merész kötetet este mutatják be, az irodalom iránt érdeklődő fiatalokat is várják a bemutatóra.
A szerző kiemeli, hogy a mai diákok egyáltalán nem szeretik olvasni Janus Pannoniust. "Az érdektelenség egyik oka az lehet, hogy a magyar olvasó általában diákkorában, 14-15 évesen találkozik először a poétával a tankönyvekben, melyek unalmas papköltőnek állítják be. Bezzeg ha a tankönyv meg a tanár a költő pajzán meg pornográf lírájával rukkolna elő, Janus Pannonius lenne a nebulók abszolút kedvence! Azt kéne megértetni a fránya kamaszokkal, hogy ez a hajdani poéta nem egy poros, antik, uncsi püspököcske, hanem olyan, mint ők és ugyanaz érdekli, mint őket" – állítja a kötetben a költő.
Orbán János Dénes mellett sok más szerző is bemutatkozik a hétvégén, a teljes programot itt olvashatja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.