Tavasszal várhatóan elindulhat a Fertő-tó körüli kerékpárút-fejlesztés újabb szakasza, így legkésőbb nyár közepére kerékpárral teljesen körbejárhatóvá válik a tó hazai partja is - közölte a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatóhelyettese. Fersch Attila tájékoztatása szerint két ütemben összesen 1,15 milliárd forintot fordítanak a feladatra.
A beruházás eredményeként a tó osztrák oldalán kiépített kerékpárút-hálózat mai állapotát megközelítő, sőt helyenként azt meghaladó minőségű infrastrukturális feltételeket teremtenek a biciklis turistáknak.
Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy első ütemben elkészül az egységes kerékpáros közlekedési táblarendszer, valamint korszerűsítik a meglévő kerékpárutak jelentős részét, összesen 19 kilométeren. A munkák ősz elején kezdődtek el a közbeszerzésen nyertes STRABAG Kft. kivitelezésében, és várhatóan még az idén befejeződnek. Hozzátette: a második körhöz elnyert 700 millió forintból megépülnek a hiányzó kerékpárutak, hogy végig biztonságosan körbebiciklizhető legyen a Fertő hazai része is.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által alkotott pályázó konzorcium három forgalmas település belterületén, Fertőrákoson, Balfon és Sarródon, valamint Fertőszéplak egyes hiányzó belterületi szakaszain kerékpárutak, kerékpársávok, kerékpáros nyomok kialakításával oldja meg a kerékpárosok közlekedését.
Fertőrákos és Balf között - osztrák mintára - elkészül a csaknem 25 éve folyamatosan szorgalmazott, mindeddig hiányzó vegyes használatú mezőgazdasági és kerékpárút. A fertőrákosi kikötőhöz vezető bekötőút is kerékpársávokat kap, de e szakasz eleme a fertődi belterületi kerékpárutak teljes rekonstrukciója, egy vadonatúj kerékpáros híddal a Kelemente-patak fölött. A gyér autósforgalmú Fertőújlak belterületén kerékpáros nyomok segítik majd a bicikliseket.
Az igazgatóhelyettes tájékoztatása szerint a projekt végigvitelére a nemzeti park igazgatóságának vezetésével 14 tagú konzorcium alakult, amelyhez az érintett települések mellett a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület, a Magyar Közút Nonprofit Zrt, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt, és a Soproni Hegyközségi Tanács is csatlakozott.
Az osztrák oldalon kerekeztün
Szeptember végén kipróbáltuk milyen az osztrák oldalon tekerni, és pompásan éreztük magunkat! Amint elkészül a magyar oldal kerékpárútja, mindenképp visszatérünk ide és beszámolunk tapasztalatainkról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.