Bár Szombathely nem bortermő vidék, az itt élők is szeretik a jó borokat, ezért szeptember 20-21-én a város életében először rendezi meg a Bacchus Kertje elnevezésű programsorozatot, amelyet a szervezők szeretnék, hogy innentől kezdve minden évben a bor helyi ünnepévé váljon. Az őszi borünnep helyszíne a volt Ferences-kertben áprilistól október végéig nyitva tartó Történelmi Témapark lesz.
Pénteken délután a kert négy órakor verklimuzsikával nyitja meg kapuit, majd a Boglya Zenekar és néptáncosok szórakoztatják a betérőket. Ezután két zenekar, a Timi & Hot Stuff és a Hot Jazz Band lép a színpadra. Szombaton délután két órától egy tamburazenekar, majd helyi zenészek, délután négytől pedig Badár Sándor humorista szórakoztatja a közönséget. Este előbb a Parno Graszt ad koncertet, majd tűztáncosok lépnek fel. A színpadi programok mellett a Pannon-térség borászai kínálják majd boraikat, de kóstolni lehet pálinkát és más gasztronómiai csemegéket is.
Belépőjegy: 1000 Ft (ami tartalmazza a kristály kóstolópohár árát is). Kedvezményes belépőjegy 6-18 éves korig: 500 Ft
Múlthét csütörtök óta javában tart a 10. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, amelynek ingyenes vetítéseit számos szakmai program kíséri. Az idei fesztivál nagyjátékfilmes versenyprogramjában közel egy tucatnyi hazai premier szerepel, ahol az alkotókkal is találkozhat a közönség.
Minden napra jut egy új nagyjátékfilm, így például holnap délután három órakor Valeria Golino egy olasz színésznő első rendezésében nézhetjük meg a Miele című filmet, a fesztivál záró napján pedig a Nebrasca címre keresztelt amerikai filmet mutatják be, melyet a forgatókönyvírásért és film rendezésért is számos jelentős díjat elnyert Alexander Payne rendezett.
Mindemellett persze számos programmal, köztük ingyenes esti koncertekkel várjak a látogatókat, pénteken este nyolctól a Neo, szombaton a Magashegyi Underground, vasárnap pedig a Vad Fruttik lép színpadra.A részletes programot ezen az oldalon érdemes keresni.
A héten tartja hazánk a Mobilitási Hét nevű programsorozatot, amelynek célja, hogy a környezettudatos és biztonságos közlekedést népszerűsítő programok hozzájáruljanak az egészségesebb és biztonságosabb városi környezet kialakulásához. A hét záróeseményeként harmadik alkalommal rendezik meg a Bringások Éjszakája programot és idén az Akvárium Klub, valamint az Erzsébet tér területét is bevonva tisztelegnek majd a városi biciklizés előtt.
Az éjszaka meghívott előadói között szerepel Antonia Vai, a Kula Band, Bujdosó János valamint a Teddy Cool csapata és egy nagyszabású utcashow-val fellép a Firebirds is. A Magyar Kerékpáros Klub Dj Palotai és Roskó Zsolt művész közös előadásával készül az eseményre, később pedig éjszakai "bebiciklizést" szerveznek.
A Szimpla Bringa Bolha idén is hajnalba nyúló biciklis piaccal egészíti ki a fesztivált, délután 4-től, egészestés látványműhellyel készül a Csajbringa csapata és a résztvevők az I Bike Budapest projekt keretében videón keresztül mondják el, miért szeretnek vagy nem szeretnek Budapesten biciklizni.
Az Akvárium teraszán egész napos Mol Bike In Mozit is szerveznek, amelynek célja, hogy a magyar, illetve külföldi biciklis filmeket minél több látogatónak megmutassák, illetve a szinte ikonikusnak számító filmeket újra vetítsék. Forogni fog az este folyamán többek között a teljes Cycle Me Home sorozat, a Riksa Láz, vagy a Hajtás Pajtás Menni Amerika című film is.
Szeptember a városnézések szezonja, és mivel a 16. kerületben évtizedes múltja van a Kertvárosi Időutazásoknak, ezért Benedek Ágnes helytörténész ismét gyalogos és kerékpáros városnézésekre invitál az őszi hétvégéken.
Szeptemberben különleges idegenvezetéssel több túrán is felfedezhetjük a XVI. kerületet. Cinkotán például most szombaton, azaz 21-én például az első magyar sorozatgyilkos, Kiss Béla, az "asszonyirtó" után nyomozhatunk, aki a XX. század elején hét megunt szeretőjét fojtotta meg és forrasztotta bádoghordósírba Cinkotán. A túra során megnézhetjük hol élt, hogy nézett ki akkoriban egy falusi ház, miért áldották keze munkáját a katolikusok, elemezhetjük az indítékait, mesélnek majd nekünk az utóhatásáról (több könyv, rockzene, játékfilm), és a fél évszázada bezárt, liánokkal benőtt öregtemetőben is kutathatunk az áldozatok sírja után.
Több épületbe is betérhetünk, ahol a házasságszédelgő járhatott: a földesúri kastélyparkba, a leányárvaházba (ma Szerb Antal Gimnázium), a százéves tájházba, az ezeréves múltú, ma evangélikus templomba, ahol felcsendül az orgonaszó. Így lesz teljes kultúrtörténeti sétánk, mely egy népszerű krimi-témára felfűzve kalauzol végig az ezer esztendős, falusias arculatát máig megőrző településrészen, ahová turista ritkán jut el. Ám színes történelme - a Nyulak-szigeti apáca-birtoktól a tót betelepítésen és az 1848-as hőstetteken át a szép emlékű Batthyány Lajos Ilona nevű leányának históriájáig - mindenképpen megér egy kis utazást.
Indulás: 10 órakor a Cinkota HÉV-megállóból, a műemlék mozdonytól. (A HÉV az Örs vezér teréről, a metróvégállomástól indul 9.41-kor, menetidő 14 perc.)
Részvételi díj: A 2-3 órás séták, túrák díja: 900 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak, pedagógusoknak 500 Ft, 6 év alatt ingyenes. Azonban szeptember 21-én, a Kulturális Örökség Napján ingyenesek a városnézések.
A rendszeres városnéző sétákról ezen az oldalon érdemes tájékozódni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.