Rajtunk múlik, hol jó élni

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 16. 13:30
Tiszta levegő, mozdulj érte! - ez az idei Európai Mobilitási Hét szlogenje. Kampányol a MÁV, hogy az autó volánja mögött ülőket a szerelvényeibe csalogassa, és a főváros vezetése, amely több kerekező vagy tömegközlekedő utast látna szívesebben az utakon, mint autóst. Vasárnap, kevesebbet láthat.

Ma délelőtt a MÁV Szimfonikus Zenekarának muzsikájával nyitották meg az Európai Mobilitási Hetet a Nyugati Pályaudvaron, amely rendezvénysorozat a fenntartható közlekedést igyekszik népszerűsíteni.

A MÁV Szimfonikus Zenekarának rézfúvós szekcióját Bakó Roland vezényelte a Nyugati Pályaudvaron

Forrás: Origo


Völner Pál a fejlesztési tárca infrastruktúráért felelős államtitkára azt mondta, hogy a rendezvénnyel szeretnék mindenkiben tudatosítani, hogy ha ésszerűsítjük közlekedési szokásainkat, azt nemcsak saját egészségünk, pénztárcánk hálálja meg, de környezetünk is. Ehhez pedig egyáltalán nem kell feladni az utazás kényelmét. Hozzátette: „Minden egyes ember személyes felelősségvállalása számít, hogy olyan városokban élhessünk, olyan településeket hagyjunk magunk után örökül, amelyekben nemcsak lehet, hanem jó is élni."

A MÁV továbbra is az autósokat szeretné vonatra csábítani

A MÁV-csoport az Európai Mobilitási Hétre akciókkal készült, de azokat az embereket is szeretnék megszólítani, akik autóval közlekednek a hétköznapokban. Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy egyre többen utaznak vonattal, de nem csak az utasszámuk nőtt az utóbbi két évben, hanem az igénybe vehető szolgáltatások is.

A vezérigazgató kiemelte: „A MÁV-csoportnál folyamatosak a fejlesztések mind az elővárosi, mind a távolsági forgalomban. A pályarekonstrukciók mellett az állomások felújítását célzó projektek ütemezése is folytatódott 2013-ban. Jelentős előrelépések történtek a járműállomány megújításában, új elővárosi motorvonatok beszerzésével, emellett a távolsági forgalomra tervezett IC+ kocsik prototípusainak gyártásával. Már most több mint 500, év végére pedig újabb 200 kocsiban lesz elérhető a díjmentes wifi-szolgáltatás. Elkötelezettek vagyunk a vasúti kerékpárszállítás további fejlesztésében, és az internetes jegyértékesítési rendszer, a menetjegyváltási lehetőségek bővítése iránt."

A gyerekeknek is van dolguk

Budapest Főváros képviseletében dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes vett részt, aki beszédében rámutatott, a gyerekeknek is felelősségük van abban, hogy rávegyék szüleiket, környezetkímélő közlekedési eszközöket is használjanak mindennapjaik során. Mint mondta: a Főváros azon dolgozik, hogy a közösségi közlekedési eszközök reális alternatívát kínáljanak az autóhasználat helyett.

Európai Mobilitási Hét

Magyarország 12. alkalommal rendezi meg a programsorozatot, amelynek célja, hogy a környezettudatos és biztonságos közlekedést népszerűsítő programok hozzájáruljanak az egészségesebb és biztonságosabb városi környezet kialakulásához. A fejlesztési tárca kommunikációs anyagokkal és programjavaslatokkal támogatta a helyi önkormányzatokat, hogy minél több települést ösztönözzön a programban való részvételre. Idén rekordszámú, 125 település csatlakozott a rendezvénysorozathoz. A szeptember 16. és 22. között lezajló Mobilitási Hét fővárosi és vidéki programjairól a www.emh.kormany.hu oldalon található részletes tájékoztatás.

Tiszta levegő, mozdulj érte!

Ezzel a szlogennel rendeztek a szervezők hagyományos rajz-, fotó- és családi kreatív pályázatot, ahova több mint 2000 mű érkezett, és amelyből a zsűri több mint 200 alkotást díjazott. A legjobb pályamunkák alkotóit kerékpárral jutalmazták, de MP4-lejátszók, e-bookolvasók, rollerek, könyvek is gazdára találtak.

A legjobban rajzoló vagy fotózó családok ma már bringával, rollerral térhettek haza

Forrás: Origo

A Szerencsejáték Zrt. értékes szerencsekártyákat, a Budapesti Közlekedési Központ egy darab éves diákbérletet ajánlott fel, a MÁV Zrt. pedig a Gyermekvasút Kft. bevonásával egy ingyenes utazást a gyermekvasút környezetvédelmi oktató járatán egy díjazott diák teljes iskolai osztályának.

Vasárnap autómentes nap

Az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódva az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. szeptember 21-én, szombaton immár harmadszor rendezi meg az MVM Energia Futamot, az Alternatív Hajtású Járművek versenyét Budapest szívében, a Lánchíd pesti hídfőjénél. Az MVM Energia Futamon olyan zöld technológiákat mutatnak be, amelyeket a járműgyárak akár már ma felhasználhatnak a környezet megóvása érdekében, de rajthoz áll egy sor egyedi, kuriózum számba menő, károsanyag-kibocsátásmentes jármű is.

A kampány zárásaként Budapest Főváros a korábbi évekhez hasonlóan megszervezi a Fővárosi Autómentes Napot (szeptember 22.), amikor egy nap erejéig megnyitják a gyalogosok előtt az Andrássy korzót, ahol változatos programokkal várják az érdeklődőket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.