30 ezer festékbomba landol a Szigetelők nyakában

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 26. 15:08
30 ezer festékbomba landol a Szigetelők nyakában

Látványcsodákat ígérnek a szervezők az idei Sziget fesztiválra: az augusztus 5-től 12-ig tartó rendezvényen a többi között vizuálisan megújult színpadok, nagyobb óriáskerék, diszkóerdő és strand várja a látogatókat.

A korábban megismert látványos programhelyszínek az idén új köntöst kapnak, emellett számos újítás várja a fesztiválozókat. Az úgynevezett diszkóerdőben száz, változó színben pulzáló ledes tükörgömb lesz látható, emellett a rendezvényen 20 kilométer hosszú karácsonyfaizzó-ruhát kapnak a fák - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A fesztiválon számos installáció, szobor, ismert művészek és lelkes amatőrök színes és monumentális alkotásai kapnak helyet. A Nagy utcaszínház mellett számos kis utcaszínház bukkan fel a Szigeten. "Ne csodálkozzunk, ha egy kukás mellettünk hirtelen egy tenor áriába kezd" - jelzik a szervezők.

A Szigeten bemutatkoznak Budapest legegyedibb romkocsmái, valamint a Duna partján több mint fél hektárnyi területen, mintegy ezer köbméter homokkal leterítve strandot alakítanak ki. A közlemény szerint idén az A38 helyszín új sátrat kap, befogadóképessége nagyobb lesz, mint a Papp László Budapest Sportarénáé.

Késő délutánonként a nagyszínpad előtti téren számos látványos program lesz: egy alkalommal több tízezer gázzal töltött luftballont engednek el, máskor tízezer szélforgó pörög a "Fesztiválköztársaság" lakosainak kezében. Lesz olyan, amikor ezernyi, egyenként 1,1 méter átmérőjű strandlabda gördül végig a többtízezres tömegen, és olyan is, amikor a szivárvány színeiben pompázó, mintegy 30 ezer színezett festékporos zacskót dob fel egyszerre a téren a tömeg. A zacskóban hipoallergén rizsliszt lesz, különböző színű ételszínezékkel megfestve - hangsúlyozták a szervezők.

A Sziget utolsó napján, augusztus 11-én a nagyszínpad utolsó koncertidejében David Guetta dj lép fel. A főszereplésével zajló, az idén először megszervezett End Show-ra fényjátékkal, lézershow-val, pirotechnikai látványosságokkal készülnek. Lesz még tucatnyi lézer-, konfetti- és füstágyú, lángcsóvákat kilövellő alkalmatosságok és más pirotechnikai megoldások. A záró tűzijátékban pedig változatos formákat produkáló "bombák" suhannak az égbe - áll végül a közleményben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.