Majális a Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban

program
PUBLIKÁLÁS: 2012. április 25. 10:40
Majális a Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban

Az idén is felállítják a tavasz, a szerelem és a termékenység jelképét, a májusfát a Nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban. Páll István, az intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta: május 1-jén ezúttal rendhagyó programmal várják a majálisozni vágyó látogatókat, hiszen az ünnepnapon egy halászattal és halászati eszközökkel kapcsolatos kiállítást nyitnak meg a skanzenben. Sőt, a tiszai halászlé elkészítését is megszemlélhetik az érdeklődők, és meg is kóstolhatják a finom ételt.

A májusfaállítás valamikori történetét a Margaréta Néptáncegyüttes tagjai elevenítik fel a 11 órakor kezdődő egész napos program nyitányaként. A pántlikákkal, selyemkendőkkel és vörösboros-üveggel díszített 10-15 méter magas májusfát, csakúgy, mint régen, a szeretett lány háza előtti kerítésnél állítják fel. A fa szerelemvallomásként arra utal, hogy azon a portán élő, eladósorban lévő lánynak már van hódolója.

Május elseje persze egykor nem csak a szerelmesek májusfaállításáról, illetve a majálisról, a közös erdei kirándulásról és vidám mulatozásról szólt a falvakban. Időjárásjelző és termésjósló is volt a nap, a népszokás szerint ha éjjel esett az eső, majd meleg, tiszta időt hozott a nap, akkor bő termésre számíthattak a gazdálkodók. Hűvös, esős idős nap esetén közepes termést várhattak a földeken, ha viszont hideg volt, netán fagyott is éjjel, akkor a terméskilátások nagyon rossznak ígérkeztek az év során.

A múzeumfaluban a májusfaállítás után nyitják meg az Ősi mesterségünk: a halászat című kiállítást. Radóczi János, a Szabolcsi Halászati Kft. ügyvezető-igazgatója nyitja meg a halászati eszközöket bemutató tárlatot, és eleveníti fel a vízi mesterség régi és mai fogásait. Halásztevékenységeket, így például halászhálókötést, sárhajó-faragást és haltartó bárka készítést is láthatnak a skanzen látogatói. A gyerekek pedig halászathoz kapcsolódó régi játékokat próbálhatnak ki.

A rendezvényen megfőzik a híres tiszai halászlevet, aminek elkészítési fortélyait végigkísérhetik az érdeklődők, hogy otthon ők is megfőzhessék a különlegességet. Kóstolás is lesz, a skanzenbe belépő első száz vendég ízlelheti meg a tiszai halászok legkedveltebb eledelét.

A Sóstógyógyfürdői Múzeumfalu majálisát természetesen kulturális program is kiegészíti május 1-jén, a Vadrózsa Tánccsoport szórakoztatja a felnőtteket, míg a gyermekek a Burattino Bábcsoport vásári komédiáját nézhetik meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.