Forgalmi rekord a budapesti reptéren

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2011. december 29. 09:42
A tavalyelőtti 4,2 százalékos visszaesés után tavaly kismértékben, 1,2 százalékkal nőtt a Liszt Ferenc repülőtér forgalma, az idén azonban már a reptér történelme legforgalmasabb évét regisztrálhatja.

A növekedés egy része Magyarország uniós elnökségének köszönhető, az év első öt hónapjában közel kétezer járatot érintett az elnökség, ami a teljes forgalom mintegy öt százaléka.

Malév-utasok a reptéren Fotó: Mark H. Milstein / Northfoto

A budapesti reptéren 2010-ben 8,19 millió légi utas fordult meg, számuk a megelőző évihez képest 100 ezerrel nőtt. Tavaly minden hónap eredményesebben zárt az egy évvel korábbinál, kivéve áprilist, amikor az izlandi vulkánkitörés miatt sok légitársaság törölt járatokat, decemberben pedig a rossz időjárás miatt tört meg a növekedési trend.

Idén már az év eleje kiugró statisztikákkal indult, januárban 6,1 százalékkal bővült a forgalom, ezen belül a fapados légitársaságok által használt 1-es terminálon 18,4 százalékkal nőtt. A növekedés üteme a következő hónapokban gyorsult, április végéig 14,8 százalékkal haladta meg az utasszám az egy évvel korábbit. A nyári forgalomra azonban már hatással volt a nemzetközi pénzpiacokon tapasztalható bizonytalanság és a forint gyengesége a svájci frankhoz és az euróhoz képest, így az év eleji gyors ütemű növekedés némileg mérséklődött.

Szeptemberben rekordot döntött

Szeptemberben azonban minden idők legerősebb kilencedik havi forgalmát regisztrálta a Budapest Airport. Az év végét csillapodó forgalom, a szezonhoz képest azonban még mindig óriási utasszám jellemezte, novemberig már közel 8,28 millió utasa volt a reptérnek, több mint a tavalyi egész éves forgalom.

A növekedés azonban várhatóan nem lesz töretlen, noha 2012-re óvatos optimizmussal tekint a Budapest Airport. Az iparági kilátások az euróövezeti válság miatt jelentősen romlottak, és emellett a tengerentúlról is nyugtalanító hírek érkeztek. Az Egyesült Államokban bejelentették, hogy a Delta légitársaság határozatlan időre felfüggeszti számos transzatlanti járatát a jövő nyári menetrendben, így megszűnik a Budapest-New York járat is. Nincs sokkal jobb helyzetben a vetélytárs American Airlines sem, a légitársaságot üzemeltető AMR cégcsoport csődvédelem alatt áll. Ez érintheti a Budapest Airportra érkező járatait is, ezeket december elejétől áprilisig felfüggesztette a légitársaság.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.