Aktuális

Utolsó pillanatban hátrált ki a donor – egy új hős mégis megmentheti a nyolcéves kislány életét

Bors

Létrehozva: 2021.01.19.

Már-már azt hitték, minden remény elveszett, amikor az utolsó utáni pillanatban meggondolta magát a donor, aki megmenthette volna a tündéri nyolcéves kislány életét. Szülei mégsem adták fel – így sikerült találni egy új megmentőt.

Ősszel úgy tűnt, minden remény szertefoszlott annak a nyolcéves kislánynak a gyógyulására, akinek csontvelő-donora a műtét előtti utolsó percben bárminemű magyarázat nélkül úgy döntött: mégsem segít.

Az angliai Whitby városában élő Evie Hodgson szülei akkor úgy hitték: szeretett gyermekük örökre kórházi ellátásra szorul – mégsem adták fel. Noha az első donor megtalálása is valóságos csodának számított, hiszen a jelentkezők közül ő volt az egyetlen, aki megfelelt, és az, hogy szeptemberben se szó, se beszéd visszakozott, hatalmas csapás volt, nem voltak hajlandóak elfogadni a vereséget.

A mindig mosolygós kislány édesanyja, a 37 éves Tina, valamint édesapja, Andy elindította az Evie Needs a Hero (Evie-nek egy hősre van szüksége) kampányt – végül pedig jelentkezett valaki, aki alkalmas donornak.

– Épp a kórházban voltunk Evie-vel, amikor hívtak minket a donor miatt. Evie hozzám fordult, és azt mondta: Mami, te vagy az én hősöm! Nagyon megható pillanat volt – emlékezett vissza Tina azokra a percekre, amikor megtudták: a szeptemberben meghiúsult életmentő csontvelőtranszplantációnak most már nincs semmi akadálya.

Ritka vérbetegség miatt kell a segítség

A tündéri kislány ritka betegségét tavaly májusban diagnosztizálták. Ekkor derült ki, hogy Evie aplasztikus vérszegénységben szenved. Betegsége – ha nem kezelik – fél éven belül a halálát jelentette volna.

Azóta sajnos szinte Evie második otthonává váltak a kórtermek.

Az aplasztikus vérszegénység kezelésére ugyanis – donor hiányában – egyetlen kényszermegoldás volt: az immunrendszer működését elnyomó kezelés, mely arra ösztönzi a szervezetet, hogy több vérsejtet termeljen. Az immunrendszer elnyomása viszont azzal járt, hogy a kislány sokkal jobban ki volt téve a betegségeknek – ami a koronavírus-járvány kellős közepén még nagyobb kockázatot jelentett, mint bármikor.

A műtét előtt pedig kemoterápia is várt Evie-re, tovább gyengítve a szervezetét. Most – az új csontvelőnek hála – már látják az alagút végét, noha még nincs vége a harcnak.

Evie még nincs túl a veszélyen. Jó a hangulata és nagyszerűen érzi magát, ami csodálatos ahhoz képest, hogy min ment keresztül – mesélte édesanyja, Tina a Mirrornak.

Day +2Today we have just been happy 🥰Happy that Evie is coping remarkably well with chemo and radiation side...

Posted by Tina Hodgson on Sunday, January 17, 2021

A kis Evie nem csak jótevőjének, de az összes segítőkész embernek köszönetet mondott, akik feliratkoztak a donorprogramra.

– Megmentettétek az életemet! Alig várom, hogy kimenjek, újra biciklizhessek és láthassam a barátaimat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713537910
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713537910
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713537910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713537910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot