Aktuális

Szakadt melegítőben, iratok nélkül találtak rá a Németországban meggyilkolt magyar bejárónő holttestére

B. B.

Létrehozva: 2021.02.10.

Egy magyar bejárónő holttestére bukkantak a németországi  Kaiserslauternben. Az asszonyt iratok nélkül, egy szakadt melegítőben találták meg, egyelőre a helyi rendőrség is tanácstalan, gőzerővel keresi Diána gyilkosát.

Forrás: Bors

December 4-én veszett nyoma a 48 éves B. Diánának, aki eltűntként szerepelt a magyar rendőrség hivatalos honlapján is. Az ózdi asszony munka reményében utazott tavaly Németországba, egy ideig Münchenben, majd Stuttgartban próbálkozott, végül Kaiserslauternben talált munkát – a helyi sajtó szerint egy amerikai család bejárónőjeként. 

Tavaly december 14-én egy nő holttestére bukkantak Kaiserslautern Staubörnchenstraße nevű utcájában.

Az asszonyt meggyilkolták, de mivel nem voltak nála iratok, a rendőrség a kabátja és a tetoválása alapján kérte a lakosság segítségét a be­azonosításához. Mostanra kiderült: B. Diána az áldozat.

A sajtó tudni véli, hogy az ügyben karácsony előtt letartóztattak valakit, a férfi azonban tagad, és a rendőrség azóta is keresi a tettest, vagy éppen a férfi tettestársait. Az asszony ismerőseit sokkolták a történtek.

– Dia nagyon kedves nő volt, tisztességgel dolgozott, Németországba is azért ment ki. Nagyon remélem, hogy hamarosan meglesz az, aki ezt művelte vele, és a családja olyan végtisztességet adhat neki, amit megérdemel – mondta Diánáról az egyik ismerőse.

Az ügyben gőzerővel folyik a nyomozás, ugyanis rengeteg a kérdőjel.

Először ápolónőként próbált Münchenben és Stuttgartban elhelyezkedni, azonban egészségügyi okok miatt végül nem tudta betölteni a pozícióit, továbbállt, ekkor kötött ki a környéken, ahol vélhetően egy amerikai család bejárónőjeként helyezkedett el. Nem sokkal később titokzatos körülmények között veszett nyoma.

– Szegény édesanyja Magyarországon él, és szinte azonnal bejelentette az eltűné­sét. Jó kapcsolatban voltak, Dia pedig min­den jel nélkül szívódott fel. Amikor a holt­testet megtalálták, nem voltak nála ira­tok, így a család egészen januárig re­ménykedett, hogy előkerül. Sajnos január el­ső hetében minden reményük odaveszett – mondta szomorúan a nő ismerőse.

A rendőrség most lehetséges szemtanúkat keres, ugyanis valószínű, hogy Diánát nem az utcában, hanem a környéken ölték meg, a testet pedig az esti vagy éjszakai órákban egy kukában, bevásárlókocsiban, talicskán vagy zsákba tekerve vonszolták a környékre. A rendőrség még egy külön nyomozócsoportot is felállított, hogy az ügy végére járhassanak:

– Kérünk bárkit, aki ebben az időszakban a környéken járt, jelezze, ha gyanús alakokat észlelt, vagy bármi olyat látott, aminek köze lehet a gyilkossághoz vagy a holttest szállításához – kérte a helyi rendőrség.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713500411
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713500411
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713500411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713500411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze