Koronavírus – Az enyhe tünetek is több mint 3 hétig tarthatnak

Koronavírus – Az enyhe tünetek is több mint 3 hétig tarthatnak

immunrendszer COVID
PUBLIKÁLÁS: 2020. augusztus 20. 08:09
A Covid-19 fertőzésen átesett emberek több mint egyharmada nem kevesebb, mint három héten át érzékelte a koronavírus-tüneteket a diagnózisát követően.

A Covid-19 fertőzésen átesett emberek több mint egyharmada nem kevesebb, mint három héten át érzékelte a koronavírus-tüneteket a diagnózisát követően.

Attól az időponttól számítva, hogy megkapták a diagnózist, a koronavírus-fertőzöttek több mint egyharmada 3 héten át, vagy ennél is hosszabb ideig tapasztalta a betegség tüneteit – mutatott rá az Amerikai Betegség Kontroll és Megelőzési Központ (CDC).

Ezen emberek közé sorolható a 18 és 34 év közöttiek 25 százaléka is – tette hozzá az ügynökség.

Fotó: 123rf.com

A fiatalokról azt tartják, kevésbé vannak veszélyben a koronavírus szempontjából, kisebb a kockázata annak, hogy lecsap rájuk a fertőzés súlyos változata – ugyanakkor az Egyesült Államokban jelenleg ők is jelentős részét képezik a betegeknek. „Ezen eredmények alapján a Covid-19 hosszabb lefolyású betegséget okozhat még enyhébb tünetek esetén is, amikor a páciens járóbeteg, beleértve a fiatal felnőtteket is” – jelentette a CDC.

Hozzátették: a megelőző intézkedések, beleértve a társadalmi távolságtartást, a gyakori, alapos kézmosást, valamint a megfelelő szájmaszk-viselést, jelentős befolyással vannak a koronavírus terjedésének lassítására.

A megállapítások egy, 294 enyhe Covid-19 fertőzéssel küzdő ember vizsgálatán alapultak. A tanulmányt 2020. április 15. és június 25. között végezték el a CDC kutatói. A résztvevőket 13 állam 14, elsősorban városi tudományos egészségügyi központ rendszerből választották ki. Noha az alanyok 65 százaléka azt mondta, koronavírus-tünetei 7 napon belül eltűntek, a többiek – 35 százalék – arra panaszkodott, hogy azok 14 és 21 nap közötti időszakon át fennálltak.

A köhögés volt a leginkább tartós tünet a válaszadók 43 százalékánál. Az alanyok 35 százaléka a kimerültséget emelte ki, míg 26 százalékuknál a láz volt jelen hosszabb ideig. A kutatók szerint a 35–49 év közötti felnőttek 33 százaléka, illetve az 50 évnél idősebbek 47 százaléka tartós tünetekről számolt be.

Fotó: 123rf.com

Az emberek több mint fele legalább egy krónikus betegséggel küzdött – leggyakrabban magas vérnyomással, elhízással, mentális egészségügyi problémával. Ők arról számoltak be, hogy tartós koronavírus-tüneteket tapasztaltak. Ugyanakkor csaknem ötből egy 18 és 34 év közötti fiatal panaszkodott arra, hogy bár nem volt semmilyen krónikus betegségük, a fertőzés-tünetek náluk is hosszú ideig fennálltak.

Összehasonlításképpen, az influenzával diagnosztizált betegek több mint 90 százaléka teljesen felépül 2 héten belül – írták a kutatók.

Ez a jelentés arra utal, hogy még azoknál a pácienseknél is, akiket járóbeteg-ellátás keretében teszteltek és kezeltek, hetekbe telik a betegség távozása és a visszatérés a normális kerékvágásba” – állapították meg a szakemberek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.