Aktuális

Hihetetlen: saját mostohafiának szült gyereket az influenszer

Bors

Létrehozva: 2021.01.20.

Marina több mint tíz éven át volt a most 21 éves fiú édesapjának felesége, de anya-fia viszony helyett egészen más kapcsolat alakult ki köztük. Ma már házasok és új családot alapítottak.

Forrás: Instagram

Életet adott mostohafiával közös gyermekének az orosz blogger, Marina Balmaseva. A 35 éves nő botrányától tavaly volt hangos az orosz sajtó: miután a nő látványosan lefogyott, lecserélte 45 éves férjét annak 21 éves fiára, Vlagyimir Savirinra.

Kapcsolatukat sokan bizarrnak bélyegezték, hiszen Vlagyimir mindössze hétéves volt, mikor Marina belecsöppent apja, Alexej életébe.

Marina és Vlagyimir nyáron bejelentették, hogy úton van az első gyermekük. A pár ezután szűk körben a boldogító igent is kimondta egymásnak.

Megszületett a gyermekük

Marina kedden egy krasznodari kórházban hozta világra kislányát. Beszámolója szerint gyermekük, akinek neve komoly fejtörést okozott nekik, 3690 grammal és 52 centivel született.

A Daily Mail úgy tudja, Vlagyimir nem volt ott kislánya születésénél, de felesége (illetve egykori nevelőanyja) bejegyzéséből nem derül ki, hogy a járványügyi előírások miatt maradt-e távol. Mindenesetre az újdonsült apuka nem szeretné, ha Marina az interneten mutogatná a kicsit, épp ezért a nő csak olyan fotót osztott meg, ahol a baba arca nem látszik.

Apa még nem akarja megmutatni a kislányunkat, ezért csak hátulról látszik. A nevén még gondolkodunk – osztotta meg félmilliós követőtáborával az influenszer.

Nagymamája után nevezte el

Marina egy későbbi bejegyzésében elárulta, hogy sikerült nevet találniuk kislányuknak.

Savirina Olga Vlagyimirovna, a nagymamám után – írta.

Nem bízza a véletlenre

A nő nemrég elárulta, hogy bár fülig szerelmes férjébe, vagyona biztonsága kedvéért házassági szerződést kötöttek. De Marina mindent megtesz, hogy házasságuk ne végződjön válással: még attól sem riad vissza, hogy kés alá feküdjön. Plasztikai beavatkozásait nem rejti véka alá, az előtte-utána fotókat ő maga osztotta meg követőivel az Instagramon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei